A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Megemlékezések a holokauszt emléknapon

Létrehozva: 2007. január 27. szombat Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2007, ENSZ emléknap, Programok.

2007. január 27. 10:17

A holokauszt áldozatainak második alkalommal tartandó nemzetközi emléknapja alkalmából a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban, illetve a Teréz körúti Játékszínben is megemlékezést rendeznek ma Budapesten.
A Holokauszt Emlékközpontban a vészkorszak valamennyi áldozatára emlékeznek. Az eseményen beszédet mond Joanna Stempinska lengyel nagykövet, az áldozatok emlékfalánál pedig az emlékezés szimbólumait helyezik el. Ezt követően az emlékhely állandó és időszaki kiállításait tárlatvezető irányításával, térítésmentesen nézhetik meg az érdeklődők. A tervek szerint a megemlékezésen részt vesz Sólyom László köztársasági elnök is.

Az Élet Menete Alapítvány a Játékszínben tart emléknapot, melyen Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Michael Lindenbauer, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága regionális képviselőhelyettese, David Admon Izrael nagykövete, Joanna Stempinska lengyel nagykövet, Darvas István rabbi, Tóth Emil főkántor, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), illetve a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója, Balázsovits Lajos, illetve Tordy Géza színművészek, Szulák Andrea, illetve Gerendás Péter előadóművészek vesznek részt.

Január 27-ét az ENSZ közgyűlése nyilvánította 2005 novemberében nemzetközi emléknappá. 1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Az egyhangú határozat hangsúlyozza „az emlékezés kötelességét” és a „tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosság történetét.

(MTI)

Vissza az oldal tetejére!

Hiller István is beszédet mondott a holokauszt emléknapon

Létrehozva: 2007. január 27. szombat Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2007, ENSZ emléknap, Programok.

MTI 2007. január 27. 21:36

Ha a minden emberi törvényt megsemmisítő holokauszt áldozataira emlékezünk, akkor csak a némaságnak van helye – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Élet Menete Alapítvány által rendezett holokauszt megemlékezésen Budapesten. Két éve az ENSZ határozatának értelmében január 27. hivatalosan is a vészkorszak nemzetközi emléknapja – emlékeztetett Hiller István, hozzáfűzve, hogy “ezen a napon szerte a világon tízmilliók állnak meg egy pillanatra és így vagy úgy, de ugyanarra gondolnak: valakinek a saját származása, valakinek elhurcolt, soha nem ismert szülei jutnak az eszébe, valakinek a nagypapája, akit csak egy régi, megbarnult fényképről ismer”. “Ma este némán gyújtunk gyertyát és némán gondolunk a milliónyi áldozatra és arra a több millió emberre, akik a mai napig gyászolják őket” – fogalmazott az oktatási és kulturális miniszter. Felhívta a figyelmet arra, hogy az emlékezés nem kizárólag “egy csendes intim tevékenység, hanem felelősség is, felelősség, amit vállalni érdemes, tisztességes, mert emberi”. Kiemelte: emlékezni tisztesség, a jövőt formálni pedig kötelesség. Mint mondta, “aki nem hajlandó emlékezni a vészkorszakra, az bűnt követ el”. Aki emlékeztetni akar, nem a múlt sebeit akarja felszaggatni, hanem a jövőt akarja formálni, “mert tudja, mert azt akarja, hogy soha többé a közönyt nem engedhetjük meg” – mutatott rá Hiller István. Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), illetve a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a hatmillió zsidó tudatos, szervezett, “a nagyipar eszközeivel” végrehajtott kiirtása már önmagában záloga lehetne annak, hogy soha többé ne történjen meg mindaz, amit Auschwitz nevével jellemzünk és példázunk. A múlt tanulságait fenn kell tartanunk, értelmét magyarázni kötelező önmagunknak, társainknak és főleg gyermekeinknek – hangoztatta Zoltai Gusztáv. Bízni kell abban, hogy “az ész, a belátás, a józan jövő óhaja meghozza a maga lehiggadt világát, a toleranciát, az együttműködést és a szolidaritást” – jegyezte meg. Darvas István rabbi szerint az ENSZ által kijelölt emléknap kettős célt szolgál: az emlékezést, illetve a tanítást. Ugyanakkor hozzátette: egyik sem egyszerű, mivel “felszólításra nem lehet emlékezni, gombnyomásra képtelenség felidézni szeretteink arcát, elpusztított rokonaink emlékét”. A rabbi beszédében a gyűlölködést, az előítéletes gondolkodást egy lassan terjedő fertőző betegséghez hasonlította, egyúttal felszólított az emlékek megőrzésére, a gyűlölet elleni harcra, valamint a félelmek, a gátlások legyőzésére. Az Élet Menete Alapítvány által szervezett emléknapon részt vett Michael Lindenbauer, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága regionális képviselő-helyettese, David Admon Izrael nagykövete, Joanna Stempinska lengyel nagykövet, Tóth Emil főkántor, Balázsovits Lajos, illetve Tordy Géza színművészek, Szulák Andrea, illetve Gerendás Péter előadóművészek is. Január 27-ét az ENSZ Közgyűlése nyilvánította 2005 novemberében nemzetközi emléknappá. 1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok az Auschwitz-birkenauui koncentrációs tábort.

Vissza az oldal tetejére!

Hiller: A holokausztra emlékezni felelősség, tisztesség

Létrehozva: 2007. január 27. szombat Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2007, ENSZ emléknap, Programok.

január 27. szombat 21:14
[MTI]

Ha a minden emberi törvényt megsemmisítő holokauszt áldozataira emlékezünk, akkor csak a némaságnak van helye – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Élet Menete Alapítvány által rendezett holokauszt megemlékezésen szombaton Budapesten.

Két éve az ENSZ határozatának értelmében január 27. hivatalosan is a vészkorszak nemzetközi emléknapja – emlékeztetett Hiller István, hozzáfűzve, hogy “ezen a napon szerte a világon tízmilliók állnak meg egy pillanatra és így vagy úgy, de ugyanarra gondolnak: valakinek a saját származása, valakinek elhurcolt, soha nem ismert szülei jutnak az eszébe, valakinek a nagypapája, akit csak egy régi, megbarnult fényképről ismer”.

“Ma este némán gyújtunk gyertyát és némán gondolunk a milliónyi áldozatra és arra a több millió emberre, akik a mai napig gyászolják őket” – fogalmazott az oktatási és kulturális miniszter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az emlékezés nem kizárólag “egy csendes intim tevékenység, hanem felelősség is, felelősség, amit vállalni érdemes, tisztességes, mert emberi”.

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest