„A piros bicikli” című színdarab:
Létrehozva: 2007. január 27. szombat Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfőMegtalálható a következő kategóriában: 2007, ENSZ emléknap, Programok.
Ecséri Lilla és Heyman Éva naplója nyomán. Ezt a darabot a fellépő művészek a Spinoza kávéházban játsszák folyamatosan. Ezen a napon az Élet Menete Alapítvány meghívásának tettek eleget. Köszönjük nekik.
A darabot írta: Balázs Ágnes
Szereposztás: Gesler Lili és Szoták Andrea
Jelmez: Tordai Hajnal
Világítás és hang: Csorba Mátyás
Zenei szerkesztő: Nemlaha György
Szaktanácsadó: Karsai László
Rendező: Radó Gyula
Rövid ismertető a darabról:
Éva és Lilla soha nem találkoztak, nem ismerték egymást. A sorsuk most mégis összefonódik, hiszen oly sok közös volt bennük. Például mind a ketten gyerekek voltak, mindketten naplót vezettek, mind a ketten nagyon de nagyon szerettek élni, és mindketten átélték a holokauszt borzalmait. Ecséri Lilla és Heyman Éva kézzel írott naplója nyomán két sors elevenedik meg a színpadon. Lilla 16 éves, Éva alig 13, Lilla színésznő szeretett volna lenni, Éva csak élni akart. Amit a színpadon látunk, s mindaz, ami elhangzik, valóság volt, felfoghatatlan irrealitása ellenére is megtörtént, s milliók sorsát pecsételte meg. Évtizedek hallgatása után érintett és nem érintett generációk keresik identitásukat. Sorsuk, tudtukkal vagy tudtuk ellenére is összekapcsolódik, s a háborús bűnökre és embertelenségre is csak közösen adhatják meg a választ: mindent el kell követni, hogy Éva, Lilla és a szenvedő milliók sorsa soha többé ne ismétlődhessen meg! A piros bicikli az elrabolt gyermekkor szimbóluma. Balázs Ágnes egyfelvonásos színdarabja a holokauszt áldozatainak állít emléket.




