A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Az Élet Menete Budapesten és Lengyelországban – Kultúra

Létrehozva: 2007. április 5. csütörtök Utoljára módosítva: 2012. február 3. péntek
Megtalálható a következő kategóriában: 2007, 2007, Budapest, Lengyelország, Programok.

2007. ápr. 5., csütörtök, 10.36.10
Kultúra – A holokauszt magyarországi emléknapja és a Jom Hasoá, a holokauszt nemzetközi emléknapja, idén pontosan ugyanarra a napra esik, április 16-ra.

Az Élet Menete Alapítvány, a Páva utcai Holokauszt és Dokumentációs központ a Mazsihisz, a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala, civil szervezetek, zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetek ismét közösen szervezik meg a budapesti Élet Menetét.

A holokauszt áldozatainak napján fáklyás felvonulással emlékezünk az áldozatokra. Zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik bátran szembeszállva a magyar és német fasisztákkal, mentették az embereket. Az idei évben a Dohány utcai zsinagóga udvarához vonulnak az Emmánuel Emlékfáig, emlékezni azokra az emberekre, akiket a nyilasok 1944-45-ben Budapest utcáin gyilkoltak meg.

A budapesti fáklyás menet április 15-én vasárnap 18 órakor indul.

Találkozó: A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont előtt. (IX.. Páva utca 39.)

Az emlékműnél felállított színpadon beszédet mond, közreműködik:
Műsorvezető: Till Attila
• Szili Katalin az Országgyűlés elnöke
• Warren L. Miller az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja, aki emléktáblát avat a zsidó életeket mentő XXIII. János pápa emlékére
• Efraim Zuroff a Simon Wiesenthal Központ Jeruzsálemi Igazgatója
• Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ és BZSH ügyvezető igazgatója
• Kardos Péter főrabbi
• „Meséld el…” – Salamon András rövidfilmje
• Vámos Miklós író
• Fekete László főkántor
• Gerendás Péter előadóművész
• Heilig Gábor előadóművész
• Somló Tamás előadóművész
• Pannónia Klezmer Band

Április 16-án (hétfő) Lengyelországban, Auschwitz-Birkenauban tartják meg a náci népirtás hatmillió áldozatának emlékére tartott Élet menetét. Gyalog teszik meg a három kilométeres távolságot, a “halottak útját”, a volt náci koncentrációs tábor, Auschwitz és az egykori legnagyobb náci megsemmisítő tábor, Auschwitz-II-Birkenau között.

A kezdetben kétévente tartották meg ezt a zarándoklatot, de 1996 óta évente rendezik meg. A legnagyobb tömeget 2005-ben vonzotta a megemlékezés: mintegy 20 ezren sereglettek össze, és jelen volt Ariel Saron akkori izraeli kormányfő is. Magyarországot is népes küldöttség képviselte akkor, mintegy ezernyolcszázan, köztük Gyurcsány Ferenc kormányfő, miniszterek, pártelnökök, országgyűlési képviselők, művészek, sportolók, fiatalok hajtottak fejet az áldozatok emléke előtt. Idén is számos magyar híresség vesz részt a zarándoklaton.
Az Oswiecim lengyel város közelében lévő Auschwitz-I tábort, a nácik 1940-ben alakították ki a lengyel hadsereg egyik laktanyájában, és eredetileg politikai foglyok őrzésére szánták. A birkenaui haláltábort gázkamráival, krematóriumaival és közvetlen vasútvonalával 1941-ben építtették meg rabszolgaként dolgoztatott szovjet hadifoglyokkal. A megsemmisítő táborban lengyel források szerint 1940 és 1945 között legalább 1,1 millió ember pusztult el, túlnyomó többségükben zsidók (megközelítőleg 960 ezren). Minden harmadik áldozat magyar volt, akiket 1944. május 15-e és 1944. július 9-e között deportáltak Magyarországról.
Naszály György

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest