A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Illényi – Haumann – Szulák

Létrehozva: 2007. október 31. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2007, Koncertek.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel Az Élet Menete Alapítvány ismét jótékonysági koncertet szervez, amely a Dohány utcai zsinagógában lesz november 18-án este 6-kor.

Az elmúlt évben Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xaver közös koncertjén zsúfolásig megtelt a zsinagóga épülete. Az idén Illényi Katica, Haumann Péter és Szulák Andrea közös fellépésre is telt ház várható.

A művészek 25-25 perces műsorral szerepelnek, a zenei kíséretet Bolba Tamás és zenekara adja. Meghívott vendégként fellép Pajor Tamás, de meglepetésként Demjén Ferenc is előad néhány dalt.

A koncert végén a közös záródalra a közreműködők mellett az est zenei vezetői, Heilig Gábor és Gerendás Péter is színpadra lépnek. A házigazda-műsorvezető szerepére Csonka Andrást kérték fel.

Az esemény célja, hogy a koncert bevételéből támogassák az alapítvány 2008. évi megemlékezéseinek, programjainak méltó megtartását.

A koncert fővédnökei az elmúlt évi jótékonysági koncert közreműködői: Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xaver.

Jegyek az ALEXANDRA könyvesház Károly körúti üzletében vásárolhatóak, minden nap 10-től 22 óráig.

kultura.hu

Vissza az oldal tetejére!

Illényi, Haumann és Szulák jótékony célért énekel

Létrehozva: 2007. október 31. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2007, Koncertek.

Az elmúlt évben Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xavér közös koncertjén zsúfolásig megtelt a Zsinagóga épülete.

Az idén Illényi Katica, Haumann Péter és Szulák Andrea közös fellépésre is telt ház várható „Az Élet Menete Alapítvány” jótékonysági koncertjén Budapesten a Dohány utcai Zsinagógában. A művészek 25-25 perces műsorral szerepelnek, a zenei kíséretet Bolba Tamás és zenekara adja.

Meghívott vendégként fellép Pajor Tamás, de meglepetésként Demjén Ferenc is előad néhány dalt. A koncert végén a közös záródalra a közreműködők mellett az est zenei vezetői, Heilig Gábor és Gerendás Péter is színpadra lépnek. A házigazda-műsorvezető szerepére Csonka Andrást kérték fel. Az esemény célja, hogy a koncert bevételéből támogassák az alapítvány 2008. évi megemlékezéseinek, programjainak méltó megtartását.

- zene.hu – [2007.11.01.]

Vissza az oldal tetejére!

Illényi-Haumann-Szulák a Dohány utcai Zsinagógában

Létrehozva: 2007. október 31. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2007, Koncertek.

2007 október 31, szerda

Jótékonysági koncertet tartanak november 18-án este hat órától a Dohány utcai Zsinagógában. Az est fellépői, Illényi Katica, Haumann Péter és Szulák Andrea az est teljes bevételét “Az Élet Menete Alapítvány” javára ajánlja fel. Másodszor szerveznek jótékonysági koncertet “Az Élet Menete Alapítvány” javára. Tavaly novemberben Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xavér közös estjén zsúfolásig megtelt a Zsinagóga épülete.

Idén Illényi Katica, Haumann Péter és Szulák Andrea közös koncertjére várják a szervezők a közönséget. Az esten Bolba Tamás és zenekara adja a zenei kíséretet. Meghívott vendégként fellép Pajor Tamás és Demjén Ferenc. A koncert végén az est zenei vezetői, Heilig Gábor és Gerendás Péter is színpadra lépnek. A házigazda-műsorvezető Csonka Andrást lesz. A fellépő művészek a koncert bevételével “Az Élet Menete Alapítvány” 2008. évi megemlékezéseit, programjait támogatják.

A koncertre jegyek már kaphatók. Bővebb információ az alapítványról a: www. eletmenete. hu oldalon olvasható.

Független Hírügynökség

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest