A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Flash Player és böngésző Javascript támogatással szükséges..

Következő Programok:

  • Illényi – Haumann – Szulák Jótékonysági koncert „Az Élet Menete Alapítvány” javára – Kultúra

    Létrehozva: 2007. október 31. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
    Megtalálható a következő kategóriában: 2007, Koncertek.

    2007. okt. 31., szerda, 06.01.50 CET
    Kultúra – A tavalyi nagy sikerre való tekintettel „Az Élet Menete Alapítvány” ismét jótékonysági koncertet szervez, amely a Dohány utcai Zsinagógában kerül megrendezésre.
    (Dohány utcai Zsinagóga, november 18., 18 óra)

    Az elmúlt évben Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xavér közös koncertjén zsúfolásig megtelt a Zsinagóga épülete. Az idén Illényi Katica, Haumann Péter és Szulák Andrea közös fellépésre is telt ház várható.

    A művészek 25-25 perces műsorral szerepelnek, a zenei kíséretet Bolba Tamás és zenekara adja. Meghívott vendégként fellép Pajor Tamás, de meglepetésként Demjén Ferenc is előad néhány dalt.

    A koncert végén a közös záródalra a közreműködők mellett az est zenei vezetői, Heilig Gábor és Gerendás Péter is színpadra lépnek. A házigazda-műsorvezető szerepére Csonka Andrást kérték fel.

    Az esemény célja, hogy a koncert bevételéből támogassák az alapítvány 2008. évi megemlékezéseinek, programjainak méltó megtartását.

    A koncert fővédnökei az elmúlt évben megrendezésre kerülő jótékonysági koncert közreműködői: Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xavér.

    Jegyek szeptember 12-től vásárolhatóak az ALEXANDRA könyvesház Károly krt-i üzletében, minden nap 10-22-ig.

    Illényi - Haumann - Szulák Jótékonysági koncert

    Illényi – Haumann – Szulák Jótékonysági koncert

    Az Élet Menete Alapítvány a világ 53 országában működik, és mindenhol önkéntesek végzik felelősségteljes munkájukat a hitközségek és különböző más alapítványok támogatásával. Az alapítvány pályázatokból és egyéni adományokból tartja fent magát. Az alapítvány minden évben megkeres közéleti személyiségeket, művészeket, olimpiai bajnokokat, a küldöttséggel együtt kiutaznak Auschwitzba. Csak egy pár név, az elmúlt évek neveiből: Koncz Zsuzsa, Hernádi Judit, Szulák Andrea, Horgas Eszter, Gálvölgyi János, Tordy Géza, Varnus Xaver, Till Attila, Csonka András, Balázsovits Lajos, Németh Kristóf, Szőke András, Szellő István, Heilig Gábor, Vámos Miklós, Somló Tamás, Gerendás Péter, Haumann Péter, Székhelyi József, Kézdy György.

    MCOnet

    Vissza az oldal tetejére!

    Kedves Barátaink!

    Létrehozva: 2007. október 31. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
    Megtalálható a következő kategóriában: 2007, Koncertek.

    Mindenkinek köszönjük, aki ott volt a Dohány utcai Zsinagógában, ezen a fergeteges és felejthetetlen koncerten. Köszönjük, hogy jegyvásárlásával támogatta alapítványunk célkitűzéseit.

    Külön köszönet a nagyszerű művészeknek, zenekaroknak, technikusoknak, és természetesen a nélkülözhetetlen önkénteseknek, valamint mindenkinek, aki segített nekünk ezt a nem mindennapi estet megszervezni, lebonyolítani.

    Köszönet a MAZSIHISZ-nek és a Dohány utcai templomkörzetnek, akik ismét a rendelkezésünkre bocsátották ezt a fantasztikus épületet, Zsinagógát. Várunk minden kedves barátunkat 2008-ban is rendezvényeinken, megemlékezéseinken!

    Képek a koncertről:

    Vadász Gábor Képei

    Vissza az oldal tetejére!

    Debrecen

    Létrehozva: 2007. október 29. hétfő Utoljára módosítva: 2009. április 2. csütörtök
    Megtalálható a következő kategóriában: Képek, Vagonkiállítás.
    Vissza az oldal tetejére!



      Panorámaképek Izraelről

      Emlékezem