A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Holokauszt-emléknap Budapesten

Létrehozva: 2008. január 27. vasárnap Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2008, ENSZ emléknap, Programok.

2008. január 27. 13:53

A budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartották vasárnap az ENSZ Holokauszt Emléknapját, amellyel a világszervezet az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulójára emlékeztet. Igor Szavolszkij, Oroszország budapesti nagykövete a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, valamint az Élet Menete Alapítvány rendezvényén szimbolikus jelentőségűnek nevezte ezt a napot, amely “magában ötvözi a gyászt és a reményt”. A nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy Auschwitzban mintegy másfél millió ember halt meg, az európai zsidóságból összesen 6 millióan pusztultak el a különböző koncentrációs táborokban és az üldöztetések során.
Az egykori Szovjetunió 28 millió halottjából 2,5 millió zsidó származású polgár hunyt el a frontokon és a koncentrációs táborokban.
A zsidóüldözés kapcsán kijelentette: voltak, akik az elejétől fogva figyelmeztették az emberiséget a veszedelemre, de az összefogás elmaradt. Igor Szavolszkij rámutatott: Auschwitz-Birkenau felszabadítása tizenkét napos harc eredménye volt, amelyben négy orosz hadosztály vett részt, több ezer embert veszítve. Elmondása szerint 1945. január 6-án történtek ott az utolsó kivégzések, a hitleristák ezután igyekeztek eltűntetni a népirtás nyomait, de hétezer embert hátrahagytak. A Vörös Hadsereg katonái között 450 ezer zsidó származású volt, közülük több mint százan kapták meg a “Szovjetunió hőse” kitüntetést.
Beszédében kiemelte: “hogy ne ismétlődjék meg ez az iszonyat, nem szabad felejteni, és mindenkinek ez ellen kell harcolni”. Putyin orosz elnök szavait idézve hozzátette: “senkinek sincs joga ahhoz, hogy nyugodtan szemlélje az antiszemitizmus, nacionalizmus, xenofóbia bármilyen megnyilvánulását”. Az orosz nagykövet hangsúlyozta, hogy “a holokausztot nem szabad relativizálni, különben új áldozatokkal kell számolnunk”.
Az ENSZ 2005. november 1-jén határozott arról, hogy minden év január 27-én méltó megemlékezést szervez zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt. Az első holokauszt-napi megemlékezését Budapesten, az Országház előtt tartották az Élet Menete Alapítvány szervezésében.

(MTI)

Vissza az oldal tetejére!

AZ ENSZ HOLOKAUSZT EMLÉKNAPJA 2008. JANUÁR 27.

Létrehozva: 2008. január 27. vasárnap Utoljára módosítva: 2009. március 31. kedd
Megtalálható a következő kategóriában: 2008, ENSZ emléknap, Programok.
Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban
(IX. Bp. Páva utca 39.)
Az ENSZ 2005. november 1-i határozatában január hónap 27. napját az Auschwitz – Birkenau haláltáborok felszabadításának évfordulóját a holokauszt emléknapjává nyilvánította.

Gondoljunk azokra a zsidókra, politikai meggyőződésükért üldözött emberekre, romákra, másságukért meggyilkoltakra, akiknek nincs sírhantjuk.

Emlékezzünk és emlékeztessünk ezen a napon mi is a világ csaknem 200 nemzetével együtt!

Előadók, közreműködők:

• A rendezvényen részt vesznek közjogi méltóságok, közismert művészek
• Igor Szavolszkilj az Orosz Federáció magyarországi nagykövete
• Fekete László főkántor
• Illényi Katica előadóművész, hegedűművész
• Gordon Bence
• Kézdy György színművész

EMLÉKEZNI ÉS EMLÉKEZTETNI MINDANNYIUNK KÖTELESSÉGE!

Ensz Emléknap 2008 Meghívó

Vissza az oldal tetejére!

Az ENSZ holokauszt emléknapja

Létrehozva: 2008. január 23. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2008, ENSZ emléknap, Programok.

2008. január 23.

Elõadók, közremûködõk:

• A rendezvényen részt vesznek közjogi méltóságok, közismert mûvészek
• Igor Szavolszkilj az Orosz Federáció magyarországi nagykövete
• Fekete László fõkántor
• Illényi Katica elõadómûvész, hegedûmûvész
• Gordon Bence
• Kézdy György színmûvész

ENSZ emléknap 2008
AZ ENSZ HOLOKAUSZT EMLÉKNAPJA 2008. JANUÁR 27.
Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban
(IX. Bp. Páva utca 39.)

Az ENSZ 2005. november 1-i határozatában január hónap 27. napját az Auschwitz – Birkenau haláltáborok felszabadításának évfordulóját a holokauszt emléknapjává nyilvánította.

Gondoljunk azokra a zsidókra, politikai meggyõzõdésükért üldözött emberekre, romákra, másságukért meggyilkoltakra, akiknek nincs sírhantjuk.

Emlékezzünk és emlékeztessünk ezen a napon mi is a világ csaknem 200 nemzetével együtt!

Elõadók, közremûködõk:

• A rendezvényen részt vesznek közjogi méltóságok, közismert mûvészek
• Igor Szavolszkilj az Orosz Federáció magyarországi nagykövete
• Fekete László fõkántor
• Illényi Katica elõadómûvész, hegedûmûvész
• Gordon Bence
• Kézdy György színmûvész

EMLÉKEZNI ÉS EMLÉKEZTETNI MINDANNYIUNK KÖTELESSÉGE!

Írta: nepujsag.hu: albertivan

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest