A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Flash Player és böngésző Javascript támogatással szükséges..

Következő Programok:

  • Lezajlott az Élet menete

    Létrehozva: 2008. április 19. szombat Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
    Megtalálható a következő kategóriában: 2008, Lengyelország, Programok.

    2008. április 19. 10:37
    Több ezer ember részvételével szerda este volt Budapest belvárosában az Élet Menete nevű emlékező felvonulás. A holokausztra emlékezők között több miniszter és ellenzéki politikus is megjelent.

    A Dohány utcai zsinagóga elől szerda este indult el az Élet Menete. A résztvevők évek óta a holokauszt emléknapján közös fáklyás felvonulással emlékeznek a második világháborús rémtettekre. Az idei menet erős rendőri biztosítással indult. A vonulók a Vigadó felé mennek, majd a Duna alsó rakpartján mentek ahhoz az emlékműhöz, ami a folyóba lőtt zsidóknak állít emléket néhány pár vascipővel.

    “A holokauszt az emberiség szégyene” illetve “Tiltsák be a Magyar Gárdát!” feliratú transzparensek is láthatók voltak. A résztvevők, mint a korábbi években. Az MTI öt-hatezerre, a Független Hírügynökség kétezerre saccolta a létszámot.

    A felvonulók között volt például Hiller István oktatási- és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, Rogán Antal V. kerületi polgármester, Deutsch-Für Tamás és Fónagy János fideszes képviselők, Horn Gábor és John Emese SZDSZ-es politikusok, Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök illetve Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége is.

    A menet végén a Duna-parton Demszky Gábor főpolgármester mondott beszédet. A pénteki Hollán Ernő utcai antifasiszta demonstrációra utalva azt mondta: “kiderült, hogy jóval többen vannak azok a liberális, szocialista, fideszes és MDF-es politikusok, akik akkor először szemtől szembe álltak a fasiszta, gyűlöletkeltő, a kisebbségeket és a demokráciát is fenyegető provokátorokkal.”

    A menetet néhányan megpróbálták megzavarni. Egy fekete ruhás kopasz férfi botrányt keltően viselkedett a Duna-parton, amikor Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója beszélt. A rendzavarót civil ruhás biztonságiak szedték ki a tömegből, földre teperték majd rabomobillal szállították el a helyszínről. A Kossuth térről egy kiabáló embert állítottak elő, aki nem tudta magát igazolni. A környéken több szkinhed is megjelent, őket a rendőrök igazoltatták.

    Az országgyűlés 2000-ben nyilvánította április 16-át a holokauszt emléknapjává, mert 1944-ben ezen a napon kezdődött a magyar zsidók deportálása. 1945 tavaszáig hatszázezer magyarországi zsidót öltek meg.

    FN/GABRIS87

    Vissza az oldal tetejére!

    Kallos Bea képei

    Létrehozva: 2008. április 16. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
    Megtalálható a következő kategóriában: 2008, Lengyelország, Programok.
    Vissza az oldal tetejére!

    Négy-ötezer ember vett részt az Élet menete felvonuláson

    Létrehozva: 2008. április 16. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
    Megtalálható a következő kategóriában: 2008, ENSZ emléknap, Programok.

    2008. április 16. 20:00
    A budapesti Dohány utcai zsinagóga elől mintegy négy-ötezer ember részvételével indult el szerdán az Élet menete fáklyás felvonulása, amellyel a holokauszt áldozataira emlékeztek. A menet, amelyben több parlamenti politikus és miniszter is ott vonult, erős rendőri biztosítás mellett indult el. A Dohány utcai zsinagóga előtt gyülekező emberek, akik között sok volt a fiatal, transzparenseket emeltek a magasba, amelyen például “A holokauszt az emberiség szégyene” vagy a “Tiltsák be a Magyar Gárdát!” felirat volt olvasható.

    Az Élet menetén részt vett Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, Deutsch-Für Tamás, a Fidesz parlamenti képviselője, Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök, Hiller István oktatási miniszter, Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, illetve több kormánypárti és ellenzéki politikus.

    Horváth Csaba, Budapest főpolgármester-helyettese a megjelenteknek a menet indulása előtt azt mondta, hogy a jelenlévők hitet tettek a szolidaritásról és a demokrácia melletti elkötelezettségükről. A menet rendőri biztosítása az MTI helyszíni tudósítóinak tájékoztatása szerint arra is kiterjed, hogy a menet előtt haladó rendőrök bombakereső kutyákkal minden autót, kukát és lámpaoszlopot külön megszagoltatnak, az autók alját pedig tükrökkel is megvizsgálják. A menet útjában felbukkanó gyanús személyeket azonnal igazoltatják. A Roosevelt téren szkinhedek jelentek meg, őket is igazoltatni kezdték a rendőrök.

    Az Élet menete rendezvényt 2002 óta tartják meg Magyarországon. A fáklyás felvonulást és emlékezést mindig április 16-án tartják, ugyanis 1944-ben ekkor kezdődött a magyarországi zsidóság gettókba telepítése. A felvonulásokon zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is emlékeznek, akik bátran szembeszállva a fasisztákkal és a nyilasokkal, mentették az üldözötteket.

    (MTI)

    Vissza az oldal tetejére!



      Panorámaképek Izraelről

      Emlékezem