A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Flash Player és böngésző Javascript támogatással szükséges..

Következő Programok:

  • Több ezren ünnepeltek Jeruzsálemben

    Létrehozva: 2008. május 9. péntek Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
    Megtalálható a következő kategóriában: 2008, Izrael, Programok.

    2008. május 9. 15:45 Ötezren vettek részt az Élet Menete részéről Izrael államalapítási ünnepén

    Mintegy ötezren vettek részt a világ számos országából az Élet Menete nemzetközi szervezet részéről az Izrael állam megalakulásának 60. évfordulójára rendezett központi ünnepségen Jeruzsálemben – közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója.

    A szervezet 53 tagországának küldöttsége vett részt a megemlékezésen, amelyet a jeruzsálemi Siratófalnál rendeztek. Ezután – mondta – megtekintették a latrumi harckocsimúzeumot, majd a delegációk, amelyek zömmel fiatalokból álltak, az ünnepségen több mint kétórás zenés-táncos műsort adtak.

    Pénteken az Élet Menete Maszadában meglátogatja azt az erődöt, amely az ókori rómaiak ellen fellázadt zsidók utolsó erődjeként tartotta magát.

    Este a magyar küldöttség megbeszélést tart az izraeli tapasztalatokról, szombaton pedig a zsidó vallási előírásoknak megfelelően fakultatív programok következnek. A nap végén Magyarország izraeli nagykövete fogadja az Élet Menete magyar delegációját.

    mti/hirado.hu/Panoráma

    Vissza az oldal tetejére!



      Panorámaképek Izraelről

      Emlékezem