150 ÉVES A DOHÁNY UTCAI ZSINAGÓGA Polgár László és barátai koncert
Létrehozva: 2009. október 19. hétfő Utoljára módosítva: 2010. január 26. keddMegtalálható a következő kategóriában: 2009, Események, Koncertek.
| 2009. október 18. vasárnap | ||
| 19:00 |
Polgár László és barátai2009. október 18. – 5770. Chesván hónap 1., 19 óra
|
Polgár László: “Most valakinek nagyot kell kiáltani, megrázni az embereket, hogy felébredjenek”
Nagyon féltem a hazámatMeglepetésre készül Polgár László operaénekes a Dohány utcai zsinagóga fennállásának százötven éves jubileumára rendezett fellépésén október 18-án. Bár szakmai nyugdíjazását kérte Budapesten és Zürichben is, bevallása szerint még soha nem énekelt pályafutása során ennyit, mint manapság. Ráadásul most saját maga választja meg a szerepeit. Közéleti témákról is szót ejtve, a neves művész aggódik a közelmúlt történései miatt.- Mennyiben kíván másfajta jelenlétet a művésztől egy szent helyen tartandó koncert? - Világlátott művészként, milyen- nek látja a mai hazai közálla- potokat? - Rossz irányt vett az ország, nagyon féltem a hazámat. Elindult egy lavina, amelyet nagyon nehéz megállítani. Ha nem mondunk nemet a szélsőségek megerősödésére, Magyarország elveszett. Nem szabad a balkáni gondolkodásnak helyet adni, amikor Európa felé igyekszünk. Munch Sikoly című képe jut eszembe. Most valakinek nagyot kell kiáltani, megrázni az embereket, hogy felébredjenek. A zsinagógában rendezendő koncert az én sikolyom. - Világtendenciáról vagy magyar jelenségről beszélünk? - A világban hasonló jelenségeket tapasztalunk. Gazdasági recesszió idején mindig felerősödik a bűnbakkeresők hangja. Az a megdöbbentő, hogy az emberiség nem tanul a történelemből, és a história megismétli önmagát. Ez a butaság csimborasszója… - Uniós tagságunk, világpolitikai helyzetünk talán azt a reményt ébresztheti, hogy manapság nem fordulhatnak nemzeti tragédiába az események… - Auschwitz óta nem lehet picit sem antiszemitának lenni. A holokauszt tagadása nem véletlen. - Egy másik jubileumot is ünnepelünk, százhuszonöt éves a Magyar Állami Operaház. Mit jelent az évforduló önnek? - Az életem felét, harminchárom évet töltöttem az Operánál és még tag lennék, ha nem mentem volna nyugdíjba. Mindent ennek színháznak és ennek a közönségnek köszönhetek. A publikum szeretetét minden nap érzem. Megállítanak a járókelők, megsimogatnak, és sajnálkoznak, hogy keveset lépek fel. Végre a köldökzsinórt össze tudtam kötni, hisz elvágtam. - Miért? - Egy félreértés miatt. Don Quijotét kértem és helyette kaptam a Don Giovannit – az nem azonos, és akkor önként elmentem a színháztól. - Ha jól tudom, szakmai nyugdíjazását kérte Zürichben is. Mennyi fellépést vállal, milyenek manapság a mindennapjai? - Amíg tag voltam a zürichi operában, addig azokat az előadásokat kellett elénekelnem, amelyeket Alexander Pereira úr, az igazgatóm meghatározott. Most azokban lépek fel, amelyekhez kedvem szottyan. Több darabban énekelek, mint amikor társulat tagja voltam. Tanítok a világ számos pontján – nem panaszkodom. Amíg magam élvezem, és adni tudok a közönségnek, énekelni fogok. Húszéves koromban úgy gondoltam, hogy ötvenévesen abbahagyom a pályát. Gyerekeimet kértem, hogy figyelmeztessenek, ha úgy érzik, baj van. Tanárom, Hans Hotter még kilencvenévesen is énekelt. - Mintha egyre sűrűbben hallanánk arról, hogy operaénekesek más műfajokban kalandoznak. Mennyire átjárhatóak ön szerint a zenei műfajok? - Kétféle zene létezik, jó és rossz. Az Operaház társulati ülésén például a Padlásból énekeltem. Imádom a darabot, a muzsikáját, kifejezetten élveztem a feladatot. Aki már énekelt az úgynevezett „könnyű műfajban”, az tudja, hogy olykor nem is olyan könnyű. Nem hiszek a műfaji határokban. Az operai hangképzés ugyanakkor más, mint a könnyűzenei. Időnként megmosolygom, amikor egy operaénekes táncdalt ad elő. Soha nem fogom azonban elfelejteni, amikor a televízióban Székely Mihály és Gyurkovics Mária énekelt divatos slágereket. Talán segített abban, hogy a klasszikus zene felé kezdtem kacsingatni. - Mintha fogyatkozna a zeneértő közönség… - Magyarország pár évtizede már nem Kodály országa. A zenetanítás, mára már legfeljebb nimbusszá vált. A kultúrához való hozzáálláson kellene változtatni. Pénz nélkül nincs művelődés. Sajnos a világválság sem segít a problémák megoldásában. Svájcban a magáncégek szponzorációja nagyot sokat segít.. Húsz éve volt a rendszerváltás, rengeteg svájci méretű milliárdos van, a kultúrára ugyanakkor kevesen akarnak áldozni. Podhorányi Zsolt |
Polgár László sikolya, a brácsás otrombaságaVannak helyzetek, amikor az ember nem maradhat néma – mondta zsinagógabeli koncertjén Polgár László operaénekes, aki szót emelt a szélsőségesek ellen. Akadt a zenekarban, aki erre meglepően reagált. A 150 éves Dohány utcai zsinagóga és Az Élet Menete Alapítvány javára tartott jótékonysági koncertet vasárnap este Az előadás végén az énekes elmondta: Azon politikai erők ellen emelt szót, amelyek gondolati magja a történelem tragikus éveit idézi. A veszély nagy. Beszédét azzal zárta: “Auschwitz óta tudjuk, hogy nem lehetünk kicsit rasszisták. A bakancsok árnyékában félek (…) Bízom a józan ész győzelmében.” Polgár a koncert után ezt nem akarta minősíteni. Az est karmestere, Kovács János sajnálattal hallott a jelenetről, amit a helyszínen nem vett észre. Mint mondta: a zenekarban több jobboldali muzsikus van. Mindenkinek joga nem egyetérteni, de ennek kifejezésére meg kell választani az alkalmas helyet. Egy zsinagógabeli hangversenybe nem lopódzhat be a kirekesztés. Az említett hölgy kiváló muzsikus, de ezt a megnyilvánulást a karmester egyszerűen butaságnak tartja. Népszabadság |
Akela és SarastroFurcsa koncert, alig meghirdetve, a Régi Zeneakadémián Polgár László habilitál, nem tudni, hogy kinek is szól ez az egész. Talán ezért van az ember olyan emelkedett életmű-hangulatban, át akarja gondolni, mit is jelentett ez a hang az elmúlt időkben számára. Népszabadság – Teknős Miklós Polgár belép, ugyanabban a kissé kinőttnek tűnő fekete ingben, amiben szokott, fehér hajjal, fehér arccal, nemes vonásain mintha valami maszk lenne, és tudom, amit tudok, megszólal mindjárt, és a közönségben összenéznek majd, hogy atyaég, micsoda orgánum… Pontosan eddig tartott a merengés, múltba révedés, és a ki is volt nekünk Polgár László-jellegű elmélkedés. Polgár László nagyon is valóságos énekes. Annyira valóságos, hogy csak azt éreztem, megint borzasztóan felzaklat a Seneca-ária. Menjetek, és mondjátok meg Nérónak, hogy meghaltam és eltemettek. Eltemetett emberek nem énekelnek. De átéltük az operaházi gálakoncerten, hogy Polgár gyengélkedve elnézést kért, és nem énekelt. Tudtuk, hogy feltehetően most láttuk őt utoljára érdemben, énekesi érdemben, illetve már ez se az volt, hiszen nem énekelt, azt közölte mindannyiunkkal, hogy az azt megelőző alkalom volt a búcsú. Vagy ezt hittük. Ha számít a múlt, akkor megint meg lehet bizonyosodni arról, hogy jól emlékeztünk: senki, senki a világon nem énekelte annyi finom szomorúsággal Sarastro E-dúr áriáját, mint Polgár László. Most se. Soha nem sikerült megfejtenem ezt a jelenséget. Az ária természetesen nem szomorú, csak megnyugtató, bársonyos, simogató. Mindez megszólal ebben az előadásban is, de valami bánat, lemondás keveredik hozzá, mintha a bölcsesség enyhe szomorúságot is jelentene. És hiába nem értek egyet ezzel elvben vagy akár gyakorlatban, ha Polgár óta minden más előadásból éppen ez a gyöngéd melankólia hiányzik. Amúgy kockázatmentes a hangverseny, vagyis terjedelmét tekintve csak fél hangverseny, a legbiztosabb számokat halljuk, Fiescót és a Winterreiséből A varjút, Muszorgszkijt és Hugo Wolfot, utolsó számként pedig Kodályt, az énekes be is mondja, hogy 42 évvel ezelőtt a felvételin is a Hej, a mohi hegy borának… kezdetű népdalfeldolgozást énekelte a Zeneakadémián. Nem számít a múlt, a vén Akela most is leütötte az őzbakot. Nem csak arról van szó, hogy Polgár Lászlóhoz fogható basszista nincs a hazai pályán, de még az előjelét se látni, hogy kiből is lehetne valaki hozzá mérhető. Népszabadság |
Egyedülálló zenei élmény a Dohány utcai ZsinagógábanZsúfolásig megtelt a Dohány utcai Zsinagóga 2009. október 18-án, vasárnap a 150 éves évforduló tiszteletére rendezett ünnepségsorozat egyik csúcspontjaként rendezett koncerten. Polgár Lászlóra és barátaira annyian voltak kíváncsiak, hogy a zsúfolt földszinti sorokon kívül a karzat két emelete is megtelt. Frölich Róbert főrabbi köszöntője és Kézdy György személyes hangú bevezetője után klasszikus operarészletek és zsidó témájú dalok hangzottak fel a zsinagóga kiváló akusztikájú, pazarul díszített falai között. Kovács János keze alatt a Magyar Állami Operaház művészeiből alakult zenekar egyedülálló élményt nyújtott. Polgár László és művésztársai tudásuk legjavát adták a hálás közönségnek. Polgár László neve jól ismert a legtöbb rangos operaházban. Pályája során megfordult már a milánói Scala, a londoni Covent Garden színpadán, de énekelt a Salzburgi Ünnepi Játékokon is, Kossuth díjas kiváló magyar basszista. 1991 óta a Zürichi Opera tagja, itthon és a világ vezető színpadain koncerttermeiben vállalt fellépései több évre előre betöltik naptárát. Liszt díjas Érdemes művész, a Zürich-Winterthuri Konzervatórium magán énektanára. Emlékezetes szerepei közül a Varázsfuvola Sarastro szerepe emelkedik ki, Muszorgszkij és számos Verdi mű egyik leghitelesebb tolmácsolója. Komlósi Ildikó 1985-ben vált a Magyar Állami operaház tagjává, 1986-ban a Pavarotti énekverseny győzteseként debütált Verdi Requiem-ben Pavarotti mellett Lorin Maazel vezényletével. A versenygyőzelmek után előbb Bécsben és Frankfurtban, majd 1990-től a milánoi Scalaban aratott emlékezetes sikereket. Sümegi Eszter 1993-ban Philadelphiában megnyerte a Pavarotti Énekverseny első díját. A Magyar Állami Operaház magánénekesnője Puccini Bohéméletének Mimijeként debütált. Fellépett többek között a Bergenzi Fesztiválon a Torontoi és Frankfurti Operában. Részt vett a párizsi Chatelet híres ,Bob Wilson rendezte, Christoph Eschenbach vezényelte Walkür produkciójában. Fekete László bariton énekművész, főkántor hangjával ünnepivé változtatja a hétköznapokat is. Fekete Attila Még főiskolásként 1998-ban debütált az Operaházban, ahol a Bohéméletben Parpignol szerepét énekelte. A fiatal magyar énekes nemzedék egyik legjelentősebb képviselője 2005-ben debütált az Egyesült Államokban ahol Puccini Bohéméletének Rodolfo-ját énekelte. Kovács János karnagy 1987-1990 között a Magyar Állami Operaház vezető karmestere. Rendszeresen fellép valamennyi jelentős magyar zenekar koncertmestereként. 1992 óta a Tokiói Filharmonikusok állandó vendégkarmestere. 2001-től a Budapesti Filharmóniai Társaság első karmestere. 2003-ban, 2006-2007-ben megbízott főzeneigazgató. 2007 őszétől a Magyar Állami Operaház első karmestere. Kovács János pályája során számos elismerésben részesült, 1980-ban Komor Vilmos-emlékplakettet, 1985-ben Liszt-díjat, 1991-ben Oláh Gusztáv-emlékplakettet, 1996-ban Érdemes Művész címet, 2001-ben Kossuth-díjat, 2003-ban Inter Lyra Díjat, 2004-ben Gundel Művészeti Díjat, 2007-ben Bartók-Pásztory-díjat kapott. A koncert bevételét az Élet Menete Alapítvány javára fordítják. Az Alapítvány jelmondata: Kulturális Művészeti Magazin |
A brácsás hölgy az első sorból…“Előforul, hogy az ember nem tudja, hol van” Polgár László a Dohány utcai zsinagógában adott hangversenyt. A koncert ráadásaként elénekelte Wagner Tristan és Izoldájából Marke monológját (Wagnert a zsinagógában! Éppen azért, hogy – amint mondta – áttörje a falat, amelyet a zeneszerző antiszemitizmusa emel), majd politikai nyilatkozatot tett. Ami miatt finnyás kékharisnyák és feketebakancsosok igencsak neheztelhetnek. Csakhát a hangversenyt éppen az Élet menete alapítvány támogatására szervezték, amely alapítvány viszont azt a célt tűzte maga elé, hogy soha ne engedje feledni a holokausztot és a hozzá vezető utat, a jogfosztás és a gyilkosságok történetét. Tehát itt – és bizonyára csakis itt, az Operaházban nem – Polgár László azt mondta: “Auschwitz óta tudjuk, hogy nem lehetünk kicsit rasszisták. A bakancsok árnyékában félek (…) Bízom a józan ész győzelmében.” A beszédet ováció fogadta a nézőtéren, a zenekarban azonban – a helyszíni tudósítás szerint – nem aratott osztatlan sikert. “Egy brácsás hölgy az első sorból, aki nemzetiszín szalagot kötött hangszerére, jól láthatóan egyet nem értő gesztusokkal kommentálta az elhangzottakat. Tettének súlyt adva, percekig ülve maradt, miközben a fellépőket megtapsolták.” Igen… Előforul, hogy az ember nem tudja, hol van. S Rómában nem viselkedik úgy, mint a rómaiak. Magam is jártam már így, egy balatoni település kis kápolnájában. Ahová egy másik családdal mentem el – nyolcéves gyerekként -, s egyedül maradtam állva, amikor mindenki letérdelt. S öntudatos nem-katolikusként megsértettem vagy húsz-huszonöt embert. Máig szégyellem. Vajon a brácsás hölgy is? Aki bizonyára elmúlt már nyolc éves… Népszava Online |
Polgár László és barátai a 150 éves Zsinagógában2009. 10. 05. 10:52 |
A szólás szabadsága Világhírű operaénekesek a zsinagógában2009. október 05. 11:29 Mv.: – 150 éves a Dohány utcai zsinagóga, 125 éves a Magyar Állami Operaház. Mi ez, ha nem zene egy operaénekes füleinek? Különösen, ha mindkét helyhez számtalan személyes élmény, emlék fűzi. És, ha mindkét helyen kiemelten számítanak rá az ünnepi eseményeket. Persze nem nézőként. A szólás szabadságának vendége Polgár László, operaénekes, jó estét kívánok! Polgár László, operaénekes: – Kezicsókolom. Mv.: – Nemsokára fellép a zsinagógában, mivel készül? P.L.: – Mivel készülök? Készültem, itt a műsor. Mv.: – Az egészet ne mondja el, de mégis nagyjából. P.L.: – El kéne mondanom, mert sehol nincs ennek nyoma. Mv.: – De miért egyébként? P.L.: – Nem tudom. Mert csak szórólapok vannak és a műsorról sehol nincs. Mv.: – Annyit lehet tudni az interneten keresztül, hogy ön és a barátai lépnek fel. P.L.: – Igen, de nagyon fontos, hogy mi az a műsor, ami. Mv.: – Halljuk. P.L.: – Jó. Verdi Nabucco Nyitány, Verdi Nabucco Zakariás áriája. Aida áriája, Aida és Amneris kettős, Don Carlos Fülöp király áriája, Cilia Adriana Le Couvreról, Musszorgszkij Zsidó dal, Saul király, Verdi a Végzet hatalma második felvonás Leonora és Vardián kettőse. Ez csak az első rész. Mv.: – Most a másodikat ne mondja el, viszont akkor már mondja el, hogy kik azok a barátai, mert hiszen lehet, hogy ön, sőt biztos, hogy ön nagyon sokakat vonz a zsinagógába, de lehet, hogy azért ők is. P.L.: – Igen, Komlóssy Ildikó, Sümegi Eszter, Fekete Attila és Fekete László, aki a zsinagóga főkántora, és Kézdy György, aki az est vezetője lesz, narrátora. Mv.: – A zsinagógához gyerekkori élménye is fűződik, ezt elmeséli? P.L.: – Nem gyerekkori, ez már felnőttkori élményem, én az, hogy a világot jelentő deszkákat jelen pillanatban taposni tudom, ebben nagy szerepet játszott a zsinagóga. Éppen a Dohány utcai zsinagóga, mert volt egy olyan tantárgyunk, hogy mozgásművészet, Szentpál Olga tanította. És az ott zongorázó hölgy ennek a zsinagógának a kórusában énekelt és minekután nekem édesapám már nem élt, és az édesanyám nyugdíja 860 Ft volt, abból úgy gondolom, hogy nem tudtam volna elvégezni a Zeneakadémiát, úgyhogy öt évig a kórusban énekeltem, akkor olyan 80 Ft-ot kaphattam kb. Tehát majdnem annyit, mint az édesanyám nyugdíja, tehát én valahol nagyon hálás is lehetek ennek az intézménynek. Mv.: – és ezt most meg is tudja hálálni. Az Operaházban, a Magyar Állami Operaháznak mennyire lehet hálás, és ezt azért is kérdezem, mert olyan néha olyan furcsa érzés azt mondani, hogy ön a Zürichi Operaház magánénekese. Vagy a Zürichi Zeneakadémia tanára, és nem azt mondom, hogy a Magyar Állami Operaház és a Magyar Zenekakadémián tanítja a magyar énekeseket. P.L.: – Az, az igazság, hogy én 33 évig voltam tag a Magyar Állami Operaházban és utána mentem nyugdíjba, amit tudok ugye hát mindent ennek a 125 éves intézménynek köszönhetek. És, amit lehetett, azt próbáltam meghálálni, most szeptemberben felléptem az évadnyitó társulati ülésen, ahol Presser Gábor kíséretével a Padlásból énekeltem egy részletet, borzasztó kellemes és nagyon jó hangulatú társulati ülés volt. Azt hiszem ilyen hangulatú társulati ülést még soha nem éltem meg. Nemrég felléptem a 125 éves gálán, és igazán nagyon-nagyon jól éreztem magam, és ez az évad hála istennek ez Magyarország jegyében zajlik, mert most 14-én, október 14-én fogok habilitálni, tehát minekután a Zeneművészeti Főiskola egyetem lett, tehát én most kvázi a doktorimat csinálom. Mv.: – Tehát ezt mindenképpen kell csinálni? P.L.: – Igen, igen. Már megcsináltam. Mv.: – hát azért kevés operaénekes van, nem? Akiből hirtelen doktor lesz? P.L.: – Nem tudom, hogy hányan vannak, de minekután ez a lehetőség fennáll és én azt hiszem a kritériumoknak megfeleltem, meg megírtam az írásbelimet, amit elfogadtak, úgyhogy most már hogy mondjam, csak a gyakorlati része lesz, nekem kell énekelni. Mv.: – hát azért ez menni fog gondolom, hogy nem fog problémát jelenteni. P.L.: – remélem, de ez egy meghívó is, 14-én lesz a volt, a régi Zeneakadémia nagytermében, ez nyilvános, tehát, aki akar eljöhet és meghallgathatja. Mv.: – Hú, szerintem sokan mennek, mint ahogy decemberben is valószínűleg sokan mennek majd a Vígszínházba, merthogy ott egy premier lesz Marton László rendezésében a Varázsfuvola, amiben szintén ön Sarastrot énekli. De arról mi a véleménye egyébként, hogy az operák úgymond kivonulnak a házból? P.L.: – Ha olyan házba vonul, mint a Vígszínház, akkor az nem baj. A Vígszínháznak jó az akusztikája, Marton László egy remekül felkészült rendező, nagyon régóta ismerem, nagyon várom a vele való találkozást. Érdekes mód ez az évad valahol a Varázsfuvola környékén játszódik, mert másfél évvel ezelőtt kellett volna énekelnem Zürichben egy Varázsfuvolát, amikor a rendező odajött hozzám és azt mondta, hogy tudja, én utálom Sarastrot, nem Polgár Lászlót, ne értsen félre, a szerepet, és akkor én bementem az igazgatómhoz és azt mondtam, hogy én ezt a szerepet nem szeretném elénekelni. Vagy nem szeretném próbálni ezzel a rendezővel, és akkor 12 előadást visszamondtam, és akkor azt kérdezte, hogy tudod mennyi pénzről van szó? Mondtam, hogy tudom mennyi pénzről van szó, de nekem ez a kedvenc szerepem egyike. Mv.: – Tehát magyarul nem hajlandó olyan rendezővel dolgozni, aki arról a darabról nem ugyanazt gondolja, amit ön? P.L.: – Például. Na most, ezt a rendezést kell most abszolválnom, de egyszerűbb beállni egy meglévőbe, mint egy olyan rendezővel dolgozni, akivel mondjuk nem tudok egy követ fújni. Mv.: – De akkor egyébként mikor lesz Zürichben a bemutató? Az nem fogja megelőzni gondolom a pestit? P.L.: – Nem, az utána lesz. Mv.: – Ami nagyon érdekes, és meglepetten tapasztaltam, hogy mennyire ismétli magát a történelem, ön 74-ben azért berobbant a nemzetközi köztudatba, megnyert egy Schumann- versenyt, most pedig lesz majd egy Schumann-verseny, ahol viszont zsűrizni fog. Van valami plusz empátia a versenyzők felé, még visszaemlékszik arra az érzésre, amikor ott állt és meg akart felelni? P.L.: – Egy kicsit korrigálnom kell, ez a Schumann verseny ez már megvolt, ami lesz most november 1 és 14-e között, ez a genfi verseny. A Schumann-verseny az egy dalverseny, a genfi verseny az pedig a legnagyobb operaverseny a világon. Na most nekem úgy alakult az életem, hogy novemberben és október végén Simon Boccanegrában Fiescot kell énekelnem a Zürichi Operában, és a fordulókat, a genfi verseny fordulóit úgy csinálták, hogy én közben ingázhassak. Genf és Zürich között. Mv.: – De azért ez egy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy gyakorlatilag magához igazítják a fordulókat. P.L.: – Igen. Az, az igazság, hogy már négy éve meghívtak, akkor az igazgatóm nem engedett ki, most úgy alakult, hogy így kimehetek, de mondom így hozzám kellett igazítani a dolgokat. Mv.: – hát ehhez is gratulálok, meg egyáltalán mindenhez, amit eddig letett az asztalra, meg amit várhatóan le fog tenni. Szerintem decemberben sokan fognak toporogni, a Vígszínház bejáratánál. Köszönöm szépen, hogy eljött hozzánk. P.L.: – Én köszönöm a meghívást. |
