Kedves Barátaink!

Emléktáblát avattak Polgár László operaénekes tiszteletére

Emléktáblát avattak a szeptemberben elhunyt nemzetközi hírű Kossuth-díjas operaénekes, Polgár László tiszteletére csütörtökön a Dohány utcai zsinagógában. A táblánál nyitottak egy emlékkönyvet, valamint az emlékezés köveit és virágait is elhelyezhették a megjelent családtagok, barátok, tisztelők. Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke felidézte, hogy egy évvel korábban együtt készültek Polgár Lászlóval a zsinagóga fennállásának 150. évfordulóját ünneplő hangversenyre. Megrendülten emlékezett arra, hogy az énekes fiatalon gyakran énekelt a templom kórusában, amire mindig büszke volt.
Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház Budapest miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a műfajjal, az intézménnyel 1985-ben egy Fidelio-előadáson találkozott először. Polgár Rocco szerepét énekelte, alakításának hatása egész fiatalságát meghatározta. “Nekem Polgár László volt az éneklő isten” – jelentette ki. Meggyőződése, hogy nemcsak őt, hanem más fiatal tehetségeket is Polgár László példája hívott a pályára, többen most a dalszínház fontos szereplői – jegyezte meg. “Amikor miniszteri biztosként először léptem be az Ybl-palotába, először őt hívtam fel telefonon, hogy tanácsot adjon, jöjjön. Sajnos már nem vette fel. Nagyon fog hiányozni” – mondta.
“Hálával és énekhanggal adózzatok Istennek” – idézte az írást Frölich Róbert főrabbi, hangsúlyozva: Polgár László maga volt a hang, saját és a mások álmát teljesítette be, ahányszor csak fellépett a Dohány utcai zsinagógában. Itt kezdődött énekesi pályafutása, és itt közeledett a végéhez, majd halálával váratlanul megszakadt. Ez a hang a szívekhez szólt, ezért is szerették őt oly sokan. Önmaga volt akkor is, amikor szerepet játszott és őszinte akkor is, ha az őszinteség nem divat – emelte ki a főrabbi. “Reméljük, hogy lelke bevésetik az örök élet tábláiba” – zárta szavait.
Az emléktáblát Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke leplezte le.
Az 1947. január 1-jén Somogyszentpálon született Polgár László a Budapesti Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1973-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. 1991-ben fogadta el a Zürichi Operaház felkérését, és a társulat tagja lett. Rangos szakmai kitüntetések mellett 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1997-ben beválasztották a magyar halhatatlanok közé. 1999-ben elnyerte a Grammy-díjat A kékszakállú herceg vára 1998-ban kiadott CD-jén nyújtott teljesítményéért.

123►

Polgár László búcsúztatása

Polgár Lászlót Budapesten, szűk családi körben helyezik végső nyugalomra. A művész tisztelői október 4-én hétfőn 13 és 15 óra között róhatják le kegyeletüket az Operaház aulájában kialakított emlékhelyen.
A Magyar Állami Operaház Polgár László emlékére című estjével tiszteleg az elhunyt művész előtt. Az emlékhangverseny október 4-én hétfőn, 19 órakor kezdődik az Operában. Közreműködik az Operaház zenekara és énekkara, vezényel Kovács János, Győriványi Ráth György és Hamar Zsolt.
Az emlékestre 1500 forintos áron válthatók jegyek az Operaház jegypénztárában, vagy interneten a www.opera.hu honlapon és telefonon, a 311-9017-es telefonszámon.

In memoriam Polgár László

2010. november 18. csütörtök, 11:00 és 17:30 órától

„Ő, aki a hangokért, a zene megszólalásáért dolgozott, nem élhette azt át, amit a közönsége, neki a zene nem lehetett sem menedék, sem üzenet, sem remény. Nekünk meg az maradhatott, és az ő hangján különösen az maradhatott, mert ez a hang egyszerre volt ismerősen emberi és a szépségében emberfeletti, folyton ott mozgott a természetesség és az elképzelhetetlen között.” (Fáy Miklós; Népszabadság)

2010. szeptember 19-én, vasárnap délután, a világhírű basszistát életének hatvannegyedik évében, váratlanul érte a halál Zürich városában.

November 18. csütörtök, 11:00 órától:

Az Élet Menete Alapítvány és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége emléktáblát helyez el a Dohány utcai zsinagógában az elhunyt művész tiszteletére.

Emlékbeszédet mondanak:

Dr. Frőlich Róbert főrabbi

Horváth Ádám a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa

Gordon Gábor az Élet Menete Alapítvány elnöke

Az Emléktáblát Zoltai Gusztáv a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója és Dr. Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke leplezi le.

Részvételi szándékáról kérjük szíves visszajelzését: polgarlaszloemlekere@eletmenete.hu

***

November 18. csütörtök, 17:30 órától:

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület az Élet Menete Alapítvánnyal közösen filmvetítéssel emlékszik a nagyformátumú művészre a Vörösmarty moziban (Budapest VIII: ker., Üllői út 4., a belépés díjtalan)

A 150 éves Dohány utcai Zsinagóga és az Élet Menete Alapítvány közös szervezésében Polgár László és barátai címmel nagy sikerű gálaesten tapsolhatott kedvenceinek tavaly ősszel az operát szerető közönség. Az est közreműködői világjáró művészek, a magyar és a külföldi zenei élet élvonalába tartozó előadók. Erről a koncertről készült filmet mutatjuk be az emlékező közönségnek.

Kedves Barátaink!

Bizonyára többen ott voltak a Dohány utcai zsinagógában, ami zsúfolásig megtelt a 150 éves évforduló tiszteletére rendezett ünnepségsorozat egyik csúcspontjaként rendezett koncerten. Polgár Lászlóra és barátaira, Komlósi Ildikóra, Sümegi Eszterre, Fekete Attilára és Fekete László főkántorra, annyian voltak kíváncsiak, hogy a zsúfolt földszinti sorokon kívül a karzat két emeletén is ültek. Dr. Frölich Róbert főrabbi köszöntője és Kézdy György színművész az Élet Menete Alapítvány egyik alapítója személyes hangú bevezetője után klasszikus operarészletek és zsidó témájú dalok hangzottak fel a zsinagóga kiváló akusztikájú falai között. Kovács János keze alatt a Magyar Állami Operaház művészeiből alakult zenekar egyedülálló élményt nyújtott. A művészek tudásuk legjavát adták a hálás közönségnek. Polgár László a több mint 3 órás koncertet követő ráadásban történelmet írt! Wágner Trisztán és Izolda című operájából énekelt, majd egy megható, őszinte beszédet mondott a népes közönségnek. Beszédében kihangsúlyozta, hogy tulajdonképpen ő miért is döntött úgy, hogy ezt a művet, itt és most ráadásként előadja, hiszen sehol a világon zsinagóga falai között Wágner zenéjét nem lehetett még soha hallani 2009. október 18-ig.

Polgár László beszéde:
Amit hallottak, az Wagner Trisztán és Izolda című operájából Marke monológja.Pillanatnyilag ez tükrözi lelkiállapotomat.
A zene eleve kifejezi azt az érzést, tolulást, mely a jelenetben a fájdalom, döbbenet, megcsalatottság, a bizalom földrengésszerű megrendülése, a barát elvesztése, a kétségbeesés és reményvesztés lelkiállapota. A megválaszolhatatlan kérdés utáni csönd a lélek sikolya.
Belegondoltak, hogy mért választottam záróakkordként Wagner muzsikáját, akinek személye eléggé megosztó. Azért, hogy megértsék én megpróbáltam a magam lehetőségein belül áttörni azt a falat, amely Wagner antiszemitizmusáról szól. Mellesleg Wagner a zeneirodalom egészét figyelembe véve megkerülhetetlen. Azt is vállalva, hogy mindezt a zsinagóga ünnepének alkalmából teszem. Ezzel akarom jelezni mondanivalóm súlyát.
Nem szeretem a politizáló művészt, de vannak helyzetek, amikor az ember nem maradhat néma. Egész életemet a magyar kultúra felemelkedésének és a világban való megismertetésének szenteltem. Magyarországon, hazámban, olyan politikai erők nyernek teret, melynek gondolati magja a történelem tragikus éveit sejtetik feleleveníteni.
A veszély nagy. Lehet, hogy 1100 km távolából jobban érezhetők az országban történő változások, de az is lehet, hogy egy művész felfokozott érzékenysége miatt bennem mindez felerősödik. Auschwitz óta tudjuk, nem lehetünk kicsit rasszisták. A bakancsok árnyékában félek. Balkáni mentalitással, hogy akarunk európai szellemiséget képviselni?
Bízom a józan ész győzelmében.
Köszönöm, hogy ilyen szép számban eljöttek és meghallgattak.
Polgár László és barátai, leírhatatlan érzésekkel engedték haza a közönséget, akik a zenekarral közösen hosszú perceken keresztül állva tapsolták meg a művészeket.

Drága Művész úr! Kedves Laci!

Nyugodj békében! Köszönet és megbecsülés az emberi és művészi helytállásodért, emberségedért, bátorságodért, barátságodért!
Nyugodj Békében és csak énekelj tovább, te nem hagyhatod abba!
Gordon Gábor

Búcsú Polgár Lászlótól (1947–2010)

„NENONINOHENGHANGHENGHANGNENONINONE – híres skáládon nőttem fel”, írta Polgár László, amikor a kilencven évet élt nagynénit búcsúztatta. Pauk Anni néni engem is tanított, sőt az auschwitzi barakkban is tanított, sőt kórust alapított, meg is írta 1944-es emlékeit a 12539-es számú fogoly című könyvében. Nagy ereje van ennek a kis, kék borítású könyvnek, nem Primo Levi, nem Elie Wiesel, az író nem író, hanem zenész, talán emiatt még intenzívebben hat. Anni néniből sugárzott az életerő, meríthetett ebből a tanítvány, amennyit tudott. Laci szelídebb alkat volt. Miért vagy vegetariánus, kérdeztem tőle, valamikor a kilencvenes években. Az állatkertben történt, mesélte, végignéztük gyerekeimmel, ahogy az óriáskígyót etetik. A bedobott élő kis egér sokáig reszketett, a kígyó nem sietett. Mégis végignéztük, utána eldöntöttük, soha többé nem eszünk állatot.
Ezt a szelídséget hallottam mindig a hangszínében is, a Kékszakállú utolsó jeleneteiben, Sarastro második áriájában, Gurnemanzban. Laci nem szeretett veszekedni, bár tele volt kritikus gondolatokkal. Még Ljubimovval is békés hangulatban folyt a munka, amikor 1982-ben közös produkciónkban először énekelte Leporellót. Miközben a többi énekes háborgott, hőzöngött, visszaadta a szerepet, Polgár csendben tűrte, hogy fél arca bohóc lett, a másik fele zenekari zenész, csak hogy meglepetésszerűen állhasson fel a nyitány után az elsőhegedű-szólamból.
Az operában nem minden tökéletes, Laci ezt pontosan tudta, megtanult fintorok nélkül engedelmeskedni, kollégákkal kedves maradni. Zollikonban, a mesés szépségű zürichi tó partján vártunk rá, hogy hazaérjen a Rigoletto után, és kezdhessük a bridzspartit, Laci ígérte, villámgyorsan fog átöltözni. Milyen volt az előadás, kérdeztem futólag, miközben rakosgatta a lapjait. Emberéletben nem esett kár, felelte, tudtam, hogy ez Blum Tamás-idézet. Blum Tamás hihetetlenül sokat tudott az operákról, emlékszem, kotta nélkül kísérte a próbaénekléseket. Mivel mindketten Zürichbe keveredtek, gondolom, Lacival részletesen kivesézték, mit hogyan kellett volna.
Gyönyörű hangja volt. Ahogy megszólalt, haj regő rejtem, összenéztünk a Fesztiválzenekar zenészeivel. A koncertszerű Kékszakállú-előadásokat nagyon szerettük mindketten. Beutaztuk vele a világot, ezzel a szereppel azonosulok leginkább, mondta Laci. Nézem a naptárat, ki volt még vele tűzve októberben Hollandiában, januárban Németországban. Gyorsan kell valakit szerezni, aki beugrik.
Laci azért egyszer vállalta, hogy megszólal. Tavaly a Dohány utcai zsinagógában Wagnert énekelt, el is magyarázta, hogy ez a zene fontos, le kell küzdeni a Wagner antiszemitizmusával kapcsolatos ellenszenvet. Idézem szavait: „Auschwitz óta tudjuk, hogy nem lehetünk kicsit rasszisták. A bakancsok árnyékában félek. (…) Bízom a józan ész győzelmében.”
Kellemetlen incidens zavarta meg az ünneplést, a nemzeti pántlikás brácsás hölgy nem állt fel meghajolni, hibázott Polgár, hogy a nyugodt Zürichből hazajött rettegni, írta egy fórumozó.
Búcsúzunk Polgár Lászlótól. Nagy művész volt, a legnagyobb magyar énekesek egyike, Székely Mihály, Ernster Dezső méltó utódja. Impozáns, gyönyörű alakjának, finom, sérülékeny lelkének emléke megmarad csodálatos hangfelvételein.

RIP Polgár László

Ma délután meghalt Polgár László.
Fogalmam sincs, mi lesz ebben a posztban, nagyon fáj a szivem. Nem elég a kifejezés, hogy nagyon szerettem Polgárt, sokkal több, amit iránta érzek. Rajongója vagyok, imádom a hangját, a szerepformálásait, a langaléta hosszú lábait. A hangját persze a legjobban, az volt a legfontosabb, ezer közül is azonnal meg lehet ismerni.
Nincs a világon még egy olyan gyönyörű, meleg szinű, egyszerre sötét és egyszerre fényes basszus, mint az övé. Ez a fajta szerelem persze mindig nagyon szubjektiv, számomra ő az a Hang, ami valamit nagyon mélyen, nagyon belül megpendit bennem.
Igaziből ő szerettette meg velem az operát. Illetve ő volt az első, akinél megéreztem, hogy az opera sokkal-sokkal több mint szép hangok összessége.
Egy Don Giovannira tévedtem be, az utolsó pillanatban, a harmadik emeletre egy ‘nemlátó’ helyre. Egész konkrétan a jobb oldali oldalülés 3. sorában, az oszlop szinpad felőli oldalán ültem. Ha felálltam, láttam a szinpadra ültetett zenekarból az utolsó sorban ülő első hegedűsöket. Szóval semmit. A DG Leporellóval kezdődik, és ahogy Polgár megszólalt, bennem azonnal elindult a mozi, és láttam magam előtt a sunyi, dühöngő, gazdája jódolgára irigy cselédet. A katalógusária maró gúnyában volt egy pillanat, amikor hallottam, hogy megsajnálta Donna Elvirát. És egy másik, amikor megkivánta. Aztán összeveszett a gazdájával, iszonyat vicces volt, lehetett hallani, hogy alig várja, hogy egy kis pénzt vágjanak hozzá és megbékülhessen. És volt egy áriája, amikor teljesen világos volt, hogy rettenetesen fél. És végül a nagy finálé, amit librettó szerint az asztal alól énekel végig. Pár óra alatt mindenféle érzelmeken végigvezetett, én meg boldogan mentem vele. Mái napig sem tudom, ki mások énekeltek abban az előadásban. Nyilván, kezdő operába járóként nem tudtam egynél több dolgot befogadni.
Polgár minden alakitásában tudott valami egészen különlegeset adni.
Majdnem minden szerepében okos, jószivű karaktert alakitott. Ha meg mégsem, mint például a Don Carlos Fülöpje, akkor olyan mélyre vitte a nézőt a figurába, hogy néha szinte megértettem, tán oka van annak, amiért ilyen gonosz.

Egyik legcsavarosabb alakitása például a Rigoletto bérgyilkosa, Sparafucile. Egy zürichi felvételem van vele, fantasztikus, ahogy egy elegáns, fehérgalléros bűnözőt csinál az általában szakadt csavargóként ábrázolt figurából. Teljesen hiteles egyébként, az operai szinjátszás egyik csúcsa.
Koncertformában hallottam Tőle Marke monológját. Marke amúgy is egy jófej, Polgár pedig olyan hitelesen formázta meg a mélyen megbántott, mégis megbocsátó férfit, hogy nem lehetett nem megsiratni. A Kékszakállúja meg, istenem, hát abban minden benne van, ami egy férfival egy kapcsolatban megtörténhet.
A legnagyobb hatást mégis tavaly, a húsvéti Parsifalokon tette rám. A Gurnemanzáról sokat hallottam előtte, de ami a szinpadról átjött, az minden képzeletet felülmúlt.
Az I. felvonásban egy jó kondiban lévő, kissé kiábrándult, majdhogynem cinikus Gurnemanzot énekelt. Aztán a II. felvonásba nincs szinen, közben eltelik 30 év. És a III. felvonásban ott van a szinpadon egy megöregedett, testileg és lelkileg is megtört Gurnemanz. Nincs az az énektanár, aki meg tudná fejteni, hogy csinálta, hogy tökéletes, gyönyörű, mégis valahogy öreges hangon kezdte elbeszélni Parsifalnak az elmúlt évtizedek szenvedéseit. Mint egy nagyon öreg ember, aki hosszú évek óta nem tudta magát kipanaszkodni, megállithatatlan zuhatagként indult meg belőle a szó. Hallottam már világhirű énekeseket ebben a szerepben, meg sem közelitik Polgár alakitását. Több interjúban is mondta egyébként, hogy ez a szerep áll hozzá a legközelebb.
De bármit énekelt, mindenbe annyi szenvedélyt és érzelmet tett bele, hogy a hallgató csak kapkodta a fejét. Pár éve Miskolcon hallottam Schubert dalokat énekelni. Egészen addig azt hittem, hogy Schubert inci-finci kis dalocskákat irt csak, amiket jól el lehet hallgatni háttérzeneként, ha az ember éppen arra vágyik, hogy ne legyen csend körülötte. Hát nem, annyi szenvedély, bánat, lemondás, önmarcangolás van azokban a dalokban, hogy szinte agyonnyomták a lelkem.

Nem csak az én elfogultságom egyébként amiket itt leirtam. Sőt, nem is csak a pesti közönségé. 20 éve énekelt a világ egyik legjobb operaházában, a zürichiben. Nagyon fájt, amikor megtudtam, hogy kiment. Nem lett hűtlen egyébként, hazajárt énekelni. Mostanában meg már valósággal örültem neki, mert a zürichiek rengeteg előadást felvettek és kiadtak vele. Igy van vele Rigolettóm, Don Giovannim, Fidelióm, miegyebem videón. És minden egyes előadás végén ő kapja a legnagyobb tapsot, a zürichi közönség tombolva ünnepli. Még olyankor is, amikor tényleg nagyszerű világsztárokkal énekelt, még akkor is, ahogy Polgár kilép a függöny elé, feldübörög a taps, és alig akar elhallgatni.
És most nincs többé.
Nem tudom elhinni.
Még annyi mindennek nem hallottam, rengeteg énekelni valója lett volna, és csak 64 éves volt, ami egy basszusnál nem nagy kor. Pláne nem olyannál, mint ő, aki a természettől ajándékba kapott szép hangot még iszonyat sok munkával és atombiztos technikával is megtámogatta.
Hallgatom a Mozart lemezét, és folyik a könnyem. Nem lehet, nem létezik, hogy nincs többé. Akit ennyien szeretnek, annak nem lenne szabad elmenni.Egy jóságos figura, aki talán a legjobban illett a hangjához; SarastroNyugodj békében!
(kép opera-vilag.hu)

A napokban elhunyt Polgár Lászlót méltatta a Neue Zürcher Zeitung

A napokban elhunyt Polgár László operaénekest méltatta keddi számában a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap.
A nemzetközi hírű, Grammy-díjas magyar művészt vasárnap, életének 64. évében érte a halál. Polgár László a világ legismertebb operaházaiban szerzett elismerést, 1991 óta a Zürichi Opera tagja volt.
A tekintélyes svájci napilap méltatta a basszista sokoldalúságát, kiemelkedő hangadottságait és előadóművészi tehetségét, “összetéveszthetetlen személyiségét”.
Lágy, meleg árnyalatú, ugyanakkor erőteljes, zengő hangja és a megjelenéséből áradó méltóság – mindezek predesztinálták őt az olyan nagy szerepekre, mint a Varázsfuvola Sarastrója, Verdi Don Carlos című operájának II. Fülöpje, a Fidelio Roccója vagy Gurnemanz Wagner Parsifal című operájából – sorolta többek között a cikk írója.
E szerepek legtöbbjét a Zürichi Operában is játszotta, felejthetetlen alakítást nyújtva. Kiváló énektechnikája azonban azt is lehetővé tette számára, hogy újra és újra könnyedebb bel canto darabokat és Mozart-énekműveket is énekeljen. Minden bizonnyal ez is hozzájárult, hogy basszus énekhangja harmincéves karrier után is friss hangzású volt – írta a NZZ.
Az operai előadások mellett dal- és koncerténekesként is aktívan tevékenykedett, sokoldalúsága ezen a téren is a legkülönbözőbb korszakokban, stílusokban és nyelveken íródott művekhez vezette őt. Nem kevésbé volt nyitott elfeledett vagy ritkán előadott művek újrafelfedezésére is, mint amilyen például Massenet Heródiása, Franz Schrecker A megbélyegzettek című operája vagy Donizetti Linda di Chamounix-ja. Nem volna teljes a kép, ha csak Polgár komoly szerepeiről esne említés – írta a lap, elismeréssel adózva Polgár egyéni humora előtt.
Polgár László halála nagy űrt hagyott maga után a Zürichi Opera társulatában – írta a Neue Zürcher Zeitung.

Meghalt Polgár László

Hatvannégy éves korában váratlanul meghalt Polgár László operaénekes. A művész 1973 óta a budapesti operaház tagja volt. 1991-ben a Zürichi operához szerződött de sokat énekelt és tanított Magyarországon. A világ legnagyobb opoeraházainak rendszeres vendége volt.Polgár László 1990 ben Kossuth díjat kapott, 1999-ben pedig egy operalemezét Grammy díjjal jutalmazták.

Elhunyt Polgár László
Szeptember 19-én elhunyt Polgár László.

A nemzetközi hírű basszistát életének hatvannegyedik évében, vasárnap délután Zürichben váratlanul érte a halál. Polgár Lászlót a Magyar Állami Operaház Budapest saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Az 1947. január 1-jén született Polgár László a világ legismertebb operaházaiban szerzett elismerést különlegesen mély basszusával. A Grammy-díjas operaénekes 1991 óta volt a Zürichi Opera tagja, és egy ideje megbecsült tanára a ház tekintélyes stúdiójának.
Hangját a kritikusok sötét árnyalatokban gazdagnak és bársonyosnak tartották. Az operairodalom számos basszusszerepében nyújtott emlékezetes alakítást. Ezek közé tartozott Mozart A varázsfuvola című művének Sarastro szerepe, Verdi Don Carlos című operájának II. Fülöpje, az olasz komponista Rigoletto című darabjának Sparafuciléje, valamint Wagner Parsifaljának Gurnemanz szerepe. Világszerte nagy sikerrel énekelte Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának címszerepét.
Pályafutása során fellépett többek között a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Los Angelesben, Firenzében, Bolognában, illetve rendszeresen szerepelt a bécsi Állami Operaházban.
Egy alkalommal úgy fogalmazott: sokat méltatott bársonyos hangját születésével kapott ajándéknak tartja, megjegyezve, ám szerinte a tehetség önmagában kevés, és megvan az a veszélye, hogy az embert ellustítja. A sikeres pályához a tehetségen és szorgalmon kívül a szerencsét is nélkülözhetetlennek tartotta, az állandó megújulás híve volt.
A délnyugat-magyarországi Somogyszentpál faluban született Polgár László a Budapesti Zeneművészeti Főiskola elvégzése után, 1973-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. 1991-ben fogadta el a Zürichi Operaház felkérését, és az ottani társulat tagja lett.
Rangos szakmai kitüntetések mellett 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1997-ben beválasztották a magyar halhatatlanok közé. 1999-ben elnyerte a Grammy-díjat a Kékszakállú herceg vára 1998-ban kiadott CD-jén nyújtott teljesítményéért. Budapesten 2010. június 28-án az évadzáró-nyárköszöntő gálaesten lépett fel.bővebben>>>

Emléktáblát avattak Polgár László operaénekes tiszteletére

Emléktáblát avattak a szeptemberben elhunyt nemzetközi hírű Kossuth-díjas operaénekes, Polgár László tiszteletére csütörtökön a Dohány utcai zsinagógában.

A táblánál nyitottak egy emlékkönyvet, valamint az emlékezés köveit és virágait is elhelyezhették a megjelent családtagok, barátok, tisztelők.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke felidézte, hogy egy évvel korábban együtt készültek Polgár Lászlóval a zsinagóga fennállásának 150. évfordulóját ünneplő hangversenyre. Megrendülten emlékezett arra, hogy az énekes fiatalon gyakran énekelt a templom kórusában, amire mindig büszke volt.

Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház Budapest miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a műfajjal, az intézménnyel 1985-ben egy Fidelio-előadáson találkozott először. Polgár Rocco szerepét énekelte, alakításának hatása egész fiatalságát meghatározta. “Nekem Polgár László volt az éneklő isten” – jelentette ki.

Meggyőződése, hogy nemcsak őt, hanem más fiatal tehetségeket is Polgár László példája hívott a pályára, többen most a dalszínház fontos szereplői – jegyezte meg. “Amikor miniszteri biztosként először léptem be az Ybl-palotába, először őt hívtam fel telefonon, hogy tanácsot adjon, jöjjön. Sajnos már nem vette fel. Nagyon fog hiányozni” – mondta.

“Hálával és énekhanggal adózzatok Istennek” – idézte az írást Frölich Róbert főrabbi, hangsúlyozva: Polgár László maga volt a hang, saját és a mások álmát teljesítette be, ahányszor csak fellépett a Dohány utcai zsinagógában. Itt kezdődött énekesi pályafutása, és itt közeledett a végéhez, majd halálával váratlanul megszakadt.

Ez a hang a szívekhez szólt, ezért is szerették őt oly sokan. Önmaga volt akkor is, amikor szerepet játszott és őszinte akkor is, ha az őszinteség nem divat – emelte ki a főrabbi. “Reméljük, hogy lelke bevésetik az örök élet tábláiba” – zárta szavait.

Az emléktáblát Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke leplezte le.

Az 1947. január 1-jén Somogyszentpálon született Polgár László a Budapesti Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1973-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. 1991-ben fogadta el a Zürichi Operaház felkérését, és a társulat tagja lett. Rangos szakmai kitüntetések mellett 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1997-ben beválasztották a magyar halhatatlanok közé. 1999-ben elnyerte a Grammy-díjat A kékszakállú herceg vára 1998-ban kiadott CD-jén nyújtott teljesítményéért.

Forrás: nol.hu