A tárlat Novák Ilona múzeumpedagógus és az Élet Menete Alapítvány elnöke, Gordon Gábor együttműködése révén valósulhatott meg, és jutott el immár több helyszínre, amelyek között Sopron a negyvenkettedik. A kiállítás anyagát több mint 82 ezer ember látta – mondta el Gordon Gábor köszöntőjében.
A kiállítás fő színtere az a vagon, amelyben a Magyar Nemzeti Múzeum fotótár archívumából válogatott képek idézik a holokauszt borzalmait. Korabeli egyenruhák, fegyverek és a gőzmozdony jellegzetes hangja teszi élethűvé a tárlatot. A vagon talpazatán festett lábnyomok emlékeztetnek az áldozatokra, a falakon pedig, többek között, Radnóti Miklós Nem tudhatom című verséből olvasható idézet.
Rendhagyó, elgondolkodtató, egyben hiteles kiállításnak nevezte dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere a tárlatot, emlékeztetve arra, hogy a megtörtént borzalmakban része volt a Sopronból elhurcolt közel kétezer soproni zsidó honfitársunknak is. A fiatalok és a kevésbé fiatalok számára egyaránt fontos a múlt feltárása, ismerete, megértése, és a borzalmakkal való szembesítés, ami legyen előre tekintés, azért, hogy soha többé ne fordulhasson elő a történelemben hasonló tett – hangsúlyozta dr. Fodor Tamás.
Szita Szabolcs történész, a Holokauszt Emlékmúzeum vezetője történelmi visszatekintésében utalt arra, hogy az 1938-ban Magyarországra menekült zsidók, 1944 márciusának elején pontosan tudták, hogy elérkezett az elkerülhetetlen tragikus vég. Ekkor kezdődött meg a magyar nép drámájának és tragédiájának az új fejezete, a legsötétebb kor.
A szörnyű eseményeket felidéző vagon előtt állva emlékezzünk arra is, hogy Sopronból nem csak a soproniakkal indultak el a halálba vezető vonatok, hanem a kapuvári, a csornai, a csepregi zsidók számára is ,,bevagonírozó állomás” volt a soproni.
Ugyanakkor a kiállítás megrázó látványa emlékeztet hatszázezer honfitársunk tragikus sorsára, akiknek a guruló koporsót követően nem juthatott irgalom, kegyelem, még síremlék sem, csak a fájdalmas emlékezés. Sopron, a kultúrváros 25-30 szellemi kiválóságát veszítette el a vészkorszak alatt.
Szita Szabolcs felidézte azokat az emlékhelyeket, amelyek a történtek mementojaként szolgálnak: a Papréten álló emlékmű, a balfi nemzeti emlékhely, Fertőrákos, Nagycenk, Hidegség emlékhelyei, amelyekre – amint azt a beszédet tartó történész hangsúlyozta – még sokáig szükség lesz. Az emlékhelyek, a megemlékezések arra is szolgáljanak, hogy képessé tegyenek arra, hogy legyőzzük a gonoszt, aminek soha többé ne engedjünk teret.
A holokauszt túlélőjeként Varga Ágostonné, Irma néni megrázó személyességgel szólt arról az elviselhetetlen és elmondhatatlan szenvedésről és megaláztatásról, amelyet ő maga is átélt: heringekként zsúfolták őket a marhavagonokba, úgy kellett utazniuk, hogy mindenüket elvették, lemeztelenítették őket.
Radnóti Zoltán rabbi szerint a vallásos emberek sem tudták a mai napg azt a törést kiheverni, amit a holokauszt okozott; hogy volt egy olyan kor, amikor az ember embernek farkasa volt. A kiállítás abban is segít, hogy elkövetkezzen az az idő, amikor az ember embernek társa lehet. Ennek példája lehet az az összefogás, amely Sopronban a vagonkiállítás kapcsán megvalósult. A kiállítás létrehozásában, működtetésében való részvétel lelki épülés is mindazoknak, akik annak bármilyen formában részesei, egyben hozzásegít ahhoz, hogy minél több legyen ,,a gondolkodó ember”, hogy egy megbékélést hozó folyamatban az egymással szembeni ellentétek megszűnhessenek.
Minden megemlékezés a közeledésről szól – mondta Radnóti Zoltán, s egyben útjelzők is ezek az alkalmak. A múlt ismerete, a hagyományok, a história a mi útjelzőink, amelyet kötelességük az utódoknak ismerni, megőrizni és követni.
A közösséget összetartó erők is ezek – tette hozzá a rabbi, aki hangsúlyozta: embertársainkat lehet nevelni, lehet tanítani, lehet dorgálni, de egyet nem szabad: bántani. A másik ember bántása vezet a közösség tragédiájához.
Novák Ilona múzeumpedagógus részletesen is bemutatta a vagonkiállítást. A szervezők célja elsősorban az, hogy a mai fiatalok hiteles képet kapjanak a hajdani történésekről.
Csiszár Ágnes szervező elmondta: Az országban elsőként Sopronban a működő egyházak és felekezetek egy-egy nap felett vállaltak védnökséget, ökumenikussá téve így a vagontárlatot. Mindennap 16.30-tól más-más egyház lelkészei végeznek lelkészi szolgálatot és az egyházak tagjai mondanak verseket, ezzel is emlékeztetve valamennyiünket: „egy közülük, egy közülünk.” A kiállítás március 7-től 11-ig lesz látogatható, hétfőtől csütörtökig 8 és 17 óra, pénteken 8 és 13 óra között.
Forrás: http://www.evangelikus.hu/
Rólunk, nekünk, nélkülük… című kiállítás
Vasárnap zár, az Izrael magyarországi nagykövete által, a Liszt központban megnyitott, Auschwitz Album – Rólunk, nekünk, nélkülük… című kiállítás. Azonban hétfőn már újabb tárlat érkezik városunkba, a vészkorszak pusztításait bemutatandó.
Az Élet Menete Alapítvány vándorkiállítása érkezik a soproni vasútállomásra. A tárlat megálmodója, Novák Ilona múzeumpedagógus, az Élet Menete Alapítvány elnöke, aki Gordon Gábor együttműködésével alkotta meg a rendhagyó bemutatót, amely a holokauszt magyarországi átfogó történetét ismerteti meg a látogatókkal.
A marhavagonban korabeli fotók, katonai öltözékek, bőröndök, gőzmozdony-zakatolás teszik hitelessé az installációt. Az utazómúzeum 2007 óta járja az országot egy-egy városban meg megállva, ahol díjtalanul megtekinthető. Hétfőn, az “Élet Menete Alapítvány” ünnepélyes keretek között nyitja meg a holokauszt vándorkiállítást. A 11-órától kezdődő megnyitó, a pályaudvaron, az első vágány mellett kerül megrendezésre. A kiállítás március 11.-ig péntekig lesz látogatható. Iskolás csoportok előzetes bejelentkezés alapján, részt vehetnek, egy interaktív tárlatvezetésen.
Forrás: http://www.soprontv.hu/
Vagonkiállítás a holokausztról
Az Élet Menete Alapítvány szervezésében vándorkiállítás nyílik 2011. március 7-én 11 órakor Sopronban, a vasútállomáson. A rendhagyó a tárlat a holokausztnak állít emléket, célja, hogy soha többé ne következhessen be hasonló vészkorszak.
A megnyitón beszédet mond Radnóti Zoltán rabbi, dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere , Orbán Júlia versmondó, Sándor Péter, a Soproni Zsidó Hitközség Elnöke, dr. Szita Szabolcs Varga Ágostonné, aki a holokauszt-túlélők nevében emlékezik, és Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke. egyetemi tanár, a NYME Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatója,
A holokauszt vagonkiállítás célja, hogy a történelmi tényekkel ismertesse meg a fiatalokat, és ezáltal is emberségre nevelje őket. A vagonban megelevenedik a múlt a korabeli tárgyak a Novák Ilona múzeumpedagógus által kitalált és összeállított rendhagyó történelemórán. Konkrét emberi sorsok, élettörténetek révén pozitív példát kapnak a látogatók: miként lehet embernek maradni minden körülményben. Az erőszak, a gyűlölet és a bosszú soha nem lehet megoldás. Iskolai csoportok előzetes bejelentkezése szükséges a 30-852-8018-as telefonszámon.A szervezők a MÁV-tól kaptak korabeli vagont, amit annak idején deportálásra használtak. A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Közlekedési Múzeum és a Mafilm anyagából áll. Huszonöt kép, korabeli gőzmozdony zakatolás és zajok felvételei, katonai öltözékek, bőröndök, korabeli tárgyak részei az installációnak. 2007 óta 40 városban 82.869 diák vett részt rendhagyó történelemórán a vagonban. A gyerekek megismerik Schwartz Sándor történetét, aki futballista fiatalemberként négy év munkaszolgálatot bírt ki és 1944. június 29-én, a debreceni gőztéglagyár rámpáján vagonírozták be. Auschwitzba hurcolták, majd még négy másik koncentrációs tábort élt túl, míg végül 1945. május 2-án a bajorországi Mühldorf fenyveserdejében talált rá egy amerikai hadosztály.
Az országban elsőként Sopronban a működő egyházak és felekezetek egy-egy nap felett vállaltak védnökséget, ökumenikussá téve így a vagontárlatot. Mindennap 16.30-tól más egyház lelkészei végeznek lelkészi szolgálatot és az egyházak tagjai mondanak verseket, ezzel is emlékeztetve valamennyiünket: „egy közülük, egy közülünk.” A kiállítás március 7-től 11-ig lesz látogatható, hétfőtől csütörtökig 8 és 17 óra, pénteken 8 és 13 óra között. Nemre, korra, felekezetre és világnézetre való tekintet nélkül várunk minden jó szándékú érdeklődőt.
Forrás: http://www.okosnet.hu/
Vagonkiállítás a holokausztról – a soproni vasútállomáson
Az Élet Menete Alapítvány szervezésében vándorkiálítás nyílik március 7-én 11 órakor Soproban, a vasútállomáson. A rendhagyó a tárlat a holokauszt áldozatainak állít emléket, célja, hogy soha többé ne következhessen be vészkorszak. A megnyitón beszédet mond Radnóti Zoltán rabbi, dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Orbán Júlia vers-mondó, Sándor Péter, a Soproni Zsidó Hitközség Elnöke, dr. Szita Szabolcs egyetemi tanár, a NYME Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatója és Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke. Varga Ágostonné a holokausztot túl-élők nevében emlékezik.
A holokauszt vagonkiállítás célja, hogy a történelmi tényekkel ismertesse meg a fiatalokat, és ezáltal is emberségre nevelje őket. A vagonban megelevenedik a múlt a Novák Ilona múzeumpedagógus által kitalált és összeállított
rendhagyó történelemórán. Konkrét emberi sorsok, élettörténetek révén pozitív példát kapnak a látogatók: miként lehet embernek maradni minden körülmények között. Az erőszak, a gyűlölet és a bosszú sosem lehet megoldás. Iskolai csoportokat is várnak a soproni vagonkiállításra, kéretik előzetesen bejelentkezni a ++36 30 852 80 18 telefonon.
A szervezők a MÁV-tól kaptak korabeli, az 1940-es évek elején forgalomban volt vagont, amit annak idején tíz- és százezrek deportálására használtak. A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Közlekedési Múzeum és a Mafilm anyagából áll. Huszonöt kép, korabeli gőzmozdony-zakatolás és zajfelvételek, katonai öltözékek, bőröndök, korabeli tárgyak a részei az installációnak. Az immár negyedik éve létező gördülő kiállítás 40 városban járt, mintegy 83 ezer diák vett részt rendhagyó történelemórán a vagonban. A gyerekek megismerhetik Schwartz Sándor történetét, aki futballista fiatalemberként négy év munkaszolgálatot bírt ki és 1944. június 29-én, a debreceni téglagyár rámpáján vagonírozták be. Auschwitzba hurcolták, majd még négy másik, koncentrációs tábort élt túl, míg végül 1945. május 2-án a bajorországi Mühldorf fenyveserdejében talált rá egy amerikai hadosztály.
Az országban elsőként Sopronban a működő egyházak és felekezetek egy-egy napra védnökséget vállalnak a kiállításért, így téve ökumenikussá a vagontárlatot. Napon délután fél öttől egy-egy egyházi személyiség tart lelki
szolgálatot és az egyházak tagjai mondanak verseket, ezzel is emlékeztetve valamennyiünket: „Egy közülük, egy közülünk.” A kiállítás március 7-től 11-ig, hétfőtől csütörtökig 8–17 óra, pénteken 8–13 óra között látogatható.
Nemre, korra, felekezetre és világnézetre való tekintet nélkül várnak minden jó szándékú érdeklődőt.
Jobbágy Károly: SírokSírok, sírok – micsoda szó!
Főnévnek szántam,
s lám, gondolataim átható,
lényegetadó, szép tüzében,
igét is formál, példaképpen
egyesszámban:
Sírok… sírok.
Királysírok az ős Wawelben.
Faragott kőkoporsók…
Szent Jadviga s más… – nincs türelmem
sorolni;
nem is fontos.
A csönd, a pompa megható,
s kijár mindenkinek
– persze, aki uralkodó –,
lehet felnőtt s gyerek.
Íme!
Háromszáz éve már
ezen a szent helyen
e kis koporsó nyugton áll
és rezdüléstelen.
Valami holtan-született,
vagy néhány napot élt
csecsemő, királyi gyerek
testét őrzi, s az emberek
becsülik – semmiért.
Nem is élt!
Nem is nevetett!
Nem szólt egy szót…
De hát
itt van, s én nézem csüggeteg
az apró ládikát.
*
S egyszeriben a délután a délelőttbe hull.
Auschwitz!
A múzeum falán
képek… holttestek…
– Az talán
gyermek! Ruhátlanul.
S a legszörnyűbb (ami miatt
most mindez versbe lép)
üvegfal mögött haj… hajak,
szőkék meg feketék,
barnák, őszek és vörösek…
ápoltan és ápolatlan…
s köztük – mint közibük esett
virág – egy masnira kötött
szalag kis hajfonatban.
Milyen nagy ünnep volt az nálunk,
mikor eljött az a nap,
hogy szalagot kapott a lányunk,
fehéret meg két pirosat.
Kis varkocsa de soká nőtt meg,
hányszor fontuk játékosan?
Mutogatta sok ismerősnek:
“Ugye hogy nő már a hajam?”
Hány átvirrasztott éjszakában
emeltem fel a karomon?
Hányszor nevetett rám a párnán
derűs, vidám hajnalokon.
S ez is, akit én sose láttam,
s most apjaként siratom őt,
itt fuldokolt kapkodva, gázban
egy ilyen nyári délelőtt,
ez is, milyen sok szeretettel
nőtt fel, gügyögött, nevetett,
kirándult vasárnap szülőkkel,
tanult új virágneveket,
közben a haját fésülgette,
színes szalagot font bele…
S jött egy nap – megnyírták nevetve,
varkocsát olló vágta le.
Üvölteni!
Azt kellene,
ahogy torkomból
tellene,
reggeltől – másik reggelig.
Hiába?
Úgysem figyelik.
S gyilkos akad még mindenütt;
ki így, ki úgy, ki fojt, ki üt,
ki elhallgattat, ha beszélsz,
ki meggyaláz, amíg csak élsz…
És bennem is
önvád üvölt:
“Fegyvertársad volt, aki ölt!
Nem kiáltottál fel
te sem, járkártál
szín-ezüstösen, hadapród úr,
volt pisztolyod
és benne kékes,
hűs golyók…Igaz! – Nem ontottál ki vért,
de mit tettél
a szalagért?
a kislányért, a többiért, aki gettóba zárva félt?
A látogatás…
pár csomag…
nem menti
gyalázatodat…”
Ne bántsatok!
Ne bántsatok!
Mit tudtam akkor én,
hogy míg enyelgőn ballagok,
s elöntenek lágy dallamok,
Drach Mózes, a szegény, kinél csúsztatott palacsintát
ettem, s akinek álmainkat
meséltem, fuldokol;
s Zsuzsi, ifjúkorom szerelme
(milyen szép volt a szája, melle!)
felszáll, akár a toll;
s barátok, kikben benne éltem,
kapaszkodnak zihálva, térden
fölfelé valahol…
Valahol?
Itt!
Csak nézz körül!
E táj, ami itt elterül, mind velük van tele.
Az öregebb és nagyranőtt fák
akkor az ő füstjüket szítták,
belőlük épült mindegyiknek
törzse és levele.
Hamujuktól a fű is zöldebb.
Így élnek ma és tündökölnek,
levélben zúgnak, fűben élnek,
figyelmeztető síremléknek.
Királysírok az ős Wawelben,
kopott, halott kövek,
holt hercegek csontjával telten…Megnézem eljövet,
de belül már a Krakkó-táji
emlék villogó petárdái
robbannak, rengenek.
*
Sírok, sírok – micsoda szó!
Főnévnek szántam,
s lám, gondolataim átható,lényegetadó szép tüzében,
igét is formál, példaképpen
egyesszámban:
Sírok… sírok.
(Krakkó-Oswieczim, 1960. július 5.)
