Az ENSZ holokauszt emléknapja
Létrehozva: 2011. augusztus 30. kedd Utoljára módosítva: 2012. április 17. keddMegtalálható a következő kategóriában: 2012, ENSZ emléknap, Események, Programok.
| 2012. január 27. péntek |
Képes beszámoló a megnyitóról
Vadász Gábor képei:

A kiállítást készítette: Hédi Fanni, Klacsmann Borbála, Laszák Ildikó
A vagon belülről
Ma van a nemzetközi holokauszt-emléknap
Ma tartják a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 67. évfordulóján. Budapesten megemlékezés lesz a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány szervezésében a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
A Páva utcai emlékközpontban beszédet mond Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója és Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke. Közreműködik Kézdy György színművész és Gerendás Péter előadóművész.
Ekkor nyitja meg kapuit az intézményben felállított marhavagonban berendezett vándorkiállítás, amelyet az emlékközpont három fiatal munkatársa készített az ahhoz összeállított oktatási programmal együtt.
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, az Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszéken Ervin Gáborra, a holokauszt áldozatait mentő római katolikus papra és filozófusra emlékeznek. Kispest önkormányzata a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából megemlékezést és koszorúzást tart. Köszöntőt mond Vinczek György alpolgármester, Setét Jenő, a cigány önkormányzat képviselője és Koltai Gábor, a helyi zsidó hitközség vezetője.
Az ENSZ-közgyűlés 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává január 27-ét. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza “az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.
Forrás: hvg.hu
Megemlékezés a Holokauszt Emlékközpontban
A Holokauszt Emlékközpontnál felállított marhavagonban a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából nyílt kiállítás. Az Auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadulásának 67. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés és a hozzá kapcsolódó kiállítást a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány közös rendezte.
Forrás: nepszava.hu
Holokauszt-emléknap: “Európa szégyenére emlékeztetni kell”
Auschwitz-Birkenaura, az emberiség, a művelt Európa szégyenére emlékeztetni kell, és küzdeni kell a felejtés ellen, hogy elmondhassuk: reménykedünk a jóban, az építésben és a békés alkotásban – mondta Szita Szabolcs, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.
A megemlékezésen rámutatott: a felejtés elkerülése érdekében kiállításokat, emléküléseket kell rendezni. Akik emlékeznek “a régi szörnyű vagonokra, embertársainkra, akiket rajtuk a gázhalálba és kényszermunkára szállítottak”, azoknak pedig kötelességük, hogy “felemeljék szavukat mindenféle új vagon ellen”, és hogy bízzanak abban: “egyszer mégiscsak észre tér az ember”, és “nem akarja majd szomszédját, lakótársát megalázni, vagonokba zsúfolni, éheztetni, megsemmisíteni” – fogalmazott.
A Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány rendezvényén Szita Szabolcs kiemelte: ezen a napon “hatmillió zsidó áldozatra, köztük hatszázezer legyilkolt honfitársunkra emlékezünk. A múltat, az értelmetlen gyűlöletben, az embertelen zsidótörvényekben fogant pusztítást idézzük fel.”
Utalt rá, hogy a vagon “a náci korszak egyik jelképe lett”, amely “szörnyűbb, mint a börtön”, s ahol hetven ember volt összezsúfolva, nem volt víz és élelem, “csak zárt ablak, leláncolt, lelakatolt ajtó, bűzös vödör, levegőtlenség. Öregek imája, hörgése, gyerekek sírása.”
Mint mondta, a vagon “az embertelenség, a megalázottság, a halál szimbóluma”, és “azoké az embereké, akik mindezt kitalálták, megszervezték és bevégezték”. Hozzátette: a második világháború után “a földkerekségen szinte egyetlen napig sem volt béke, fegyvernyugvás. Továbbra is voltak vagonok; igaziak és jelképesek. Álló és mozgó vesztőhelyek, voltak gyűlölködések, gyilkos indulatok.”
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete beszédében hangsúlyozta: “azért gyűltünk össze, hogy (…) kifejezzük mindannyiunk elkötelezettségét (…) a demokrácia, a szabadság, az egyenlőség és az élet szentsége mellett”.
Kifejezésre juttatta, hogy “a holokauszttagadás egyre elterjedtebb a világon”; kétségbe vonják a szörnyű cselekedeteket, és “megfosztják az áldozatokat, a gyermekeiket, unokáikat a mély fájdalomhoz való joguktól”. Ez nemcsak az áldozatok emlékének megszentségtelenítése, hanem ezáltal a világot is megfosztják attól, hogy a tanulságot levonva tanuljanak a holokauszt borzalmaiból – állapította meg.
Az antiszemitizmus jelenségével kapcsolatban a nagykövet megjegyezte: a zsidósággal szembeni előítéletekre, közhelyekre és mély tudatlanságra épül. Izrael állama továbbra is célpontja “a visszataszító antiszemita támadásoknak azon országokban is, amelyek tanúi voltak a náci uralom borzalmainak” – tette hozzá.
Mint mondta, az új antiszemitizmusra a válasz többek között Izrael és a világszerte megtalálható zsidó hitközségek közötti kapcsolat megerősítése. Úgy fogalmazott: Izrael a biztosíték arra, hogy a zsidó emberek, bárhol is éljenek a világon, védettek legyenek “az ordas eszmék ellen”.
Ilan Mor emlékeztetett arra: hetven éve a zsidóság kiszolgáltatott volt, ma azonban nincsenek olyan “ordas erők”, amelyek a zsidó nép elpusztítására törekednek, továbbá a zsidó emberek “elszántan képesek az önvédelemre”.
Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun, az emléknap alkalmából levélben köszöntötte a résztvevőket. A Sonja Wintersberger, az ENSZ Bécsi Információs Központjának igazgatója által felolvasott levélben egyebek mellett azt írta: “az ENSZ (…) folytatja a holokauszt örök érvényű tanulságának tanítását. Ezért törekszünk arra, hogy előmozdítsuk a gyermekek jogainak és igényeinek érvényesülését – mindennap és mindenhol.”
Utalt arra, hogy a vészkorszak idején “másfél millió zsidó gyermek halt meg a nácik és támogatóik kínzásainak következtében. Meggyilkoltak nem zsidó gyermekek tízezreit is. Köztük sérülteket ugyanúgy, mint roma és szinti gyerekeket. Mindannyian annak a gyűlölet fűtötte ideológiának az áldozatai lettek, amely őket alsóbbrendűnek minősítette.”
Mint írta, “ezért is idézzük fel ragyogó példaként az olyan nagy humanitáriusok emlékét, mint Raoul Wallenberg, akinek idén ünnepeljük születésének 100. évfordulóját. Ma, amikor mindazokra emlékezünk – fiatalokra és idősebbekre egyaránt -, akik odavesztek a holokauszt során, felszólítok minden nemzetet, hogy fajra, bőrszínre, nemre vagy vallási meggyőződésre való tekintet nélkül védelmezzék a legsebezhetőbbeket.”
A megemlékezést kaddis (Istent dicsőítő, illetve gyászima) és mécsesgyújtás zárta az Áldozatok Emlékfalánál.
A rendezvényen ünnepélyesen megnyitották a Holokauszt Emlékközpont előtti téren az Elhurcolt életek című vándorkiállítást, amely február 26-ig lesz látogatható. A vándorkiállítás, amelynek létrehozója az Élet Menete Alapítvány, egyebek mellett áttekinti a magyarországi zsidóság rövid történetét a középkortól 1920-ig, a zsidótörvényeket és végrehajtásukat, a munkaszolgálat 1939 és 1945 közötti történetét, a jogfosztás, kifosztás és gettósítás, valamint a deportálások történetét, valamint a magyar zsidó emberek Auschwitz-Birkenauban történt legyilkolását.
Az ENSZ-közgyűlés 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává január 27-ét. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza “az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.
Forrás: atv.hu


Támogatóink:
|
|
![]() ![]() ![]() |
Köszönet mindenkinek, akik segítettek nekünk a vagon szállításában!
Az hogy ez a vagon az emlékközpont elé kerüljön, egy nagyon-nagy és összehangolt feladat, kihívás volt.
Rengeteg embernek köszönhetjük, köszönjük, hogy segítettek nekünk ebben!
Elsősorban külön köszönetet mondunk:
• a MÁV-nak
• az ideiglenes vasúti síneket építő MÁV FKG Kft. a MÁV Zrt. leányvállalatának
• a Tűzoltóságnak
• a Rendőrségnek
• az OVIT-nak az Országos Villamos Távvezeték Zrt-nek
• a Vasúttörténeti Parknak
• a MAZSIHISZ-nek
• és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak
Képek a szállításról:
Teherkocsi és kék fény a nagykörúton
Tűzoltók, rendőrök, túlméretes szállítmány és egy kéttengelyes tehervagon a belvárosban.
Reggel nyolc óra, Budapest, Angyalföld vasútállomás. Vasárnap reggel lévén kihalt az egész környék, csak Nyafica, a macska kóborol az állomáson. A környéken lakók nem is sejtik, hogy hamarosan milyen nem mindennapi esemény szemtanúi lehetnek.
Úgy fél kilenc felé járhat, amikor megérkezik az első tűzoltóautó. Nem szirénázva jönnek, hiszen nincs tűz, sem semmi egyéb, ami indokolná a sietséget. Hiszen a vonat még el sem indult. Aztán a távolban feltűnik még két piros autó. A nyolcadik kerület egyes fecskendője és az autódarujuk. Az angyalföldi állomás betonozott rakodóján állunk. Tűzoltók és rendőrök várnak. Várják, hogy elkezdhessék a munkát. Némi mozgolódás támad, érkezik az Ovit túlméretes szállítmányokhoz való speciális teherautója és a kísérőkocsijai. Meg néhány civil autó is.

Már fél tíz felé jár az idő, amikor befut a szerelvény. A Mávgép 041-es UDJ-je cibál maga után egy kéttengelyes, fedett G sorozatú teherkocsit. A vagonon látszik, hogy nemrég lett felújítva. A főkeretet feketére, a szekrényt barnára festették. A kocsin nincs semmiféle jelzés, se pályaszám, se a megszokott kocsiadatok. Persze ez nem is igazi, élő vasúti kocsi, hanem egy kiállítási tárgy, egy emlék. Az UDJ kihúz Óbuda felé, majd visszatol a rakodóra.

A tűzoltók készülődnek. A kocsi tömege körülbelül hét tonna. Három méter magas, és ütközők közti hossza valamivel több mint nyolc méter. Tehát nem számít túl nagy tárgynak például egy kamion pótkocsijához képest. A tűzoltók alaposan megnézik a kocsit, és megbeszélik a parancsnokkal az emelés menetét. Az UDJ elmegy, a tűzoltódaru pedig beáll a kocsi mellé. Kezdődik a kitelepülés.

Először a bal, majd a jobb oldalát talpalják ki a darunak, és amíg a Liebherr márkájú autódaru szintezi magát, a tűzoltók elkezdik felfűzni a kocsira az emelőhevedereket. Egy könnyű, törékeny favázas kocsiról van szó, így távtartókra is szükség van. A két emelőhevedert alul át lehet fűzni a kocsi hossztartóin, mert az elég merev, és elbírja a kocsi teljes súlyát. Ám a tető lécből van, így ha nem raknak be távtartókat, az emelés első pillanatában a hevederek összetörnék azt.
A tűzoltók rutinosan dolgoznak. Hogy a sérüléseket elkerüljék, a kocsi tetejére felvisznek két létrát, és ezeken is átfűznek egy-egy emelőhevedert. A létra lesz tehát a távtartó és a merevítő is az emelés során. Még a kocsi sarkaira is kötnek egy-egy kötelet. Ez azért kell, hogy a darugémen függő tárgyat a tűzoltók e kötelek segítségével tudják mozgatni, forgatni, illetve megtartani. Ugyanis elég heves szél fúj, és csúnya baleset lenne, ha a levegőbe emelt kocsit nekicsapná a daru oldalának.
A daru teljesen kitelepült, és a befűzés is kész, kezdődhet az emelési művelet. A tréler platója nagyjából egy méter magas, így a kocsit sem kell sokkal magasabbra emelni. A darukezelő először meglazítja a főhorgot, hogy ki lehessen akasztani a rögzítőhurkokból. Emelkedik és nyúlik a gém, közben szép lassan ereszkedik alá a horog. A tűzoltók a kocsi tetején bekapcsolják a horogba a hevedereket, lemásznak a kocsiról, és elveszik a létrákat is. Na, most már tényleg kezdődik az emelés!

A daru motorja hangosan zúg, az acélsodronyok megfeszülnek, és a kocsi lassan felemelkedik a földről. A tűzoltók is megfeszítik a köteleket, a kocsi stabilan a horog alatt van, nem cibálja a szél. Lassan kezd jobbra forogni a daru, és körülbelül kilencven fokot fordulva átemeli maga mögött a kocsit. A tűzoltódaru mellé betolat a tréler, és szépen lassan elkezdik ráereszteni a kocsit. A biztonságos szállítást négy speciális öntöttvas talp segíti, melyek íve pontosan illeszkedik a kocsi kerékprofiljához. A daru lassan, szakaszosan emel, a többi tűzoltó pedig óvatosan terelgeti a levegőben a kocsit.

Az egyik talpnál még nem tökéletes az elhelyezés, a daru picit visszaemel. Igazítanak a talpon és a kocsin is, majd leeresztik ismét. Na, hát a kocsi felkerült a trélerre. Az Ovit munkatársai trafószállításhoz szoktak, mégis precíz mozdulatokkal rögzítik a vasúti kocsit az autóra. A tűzoltók kiakasztják a horgot, leszedik a távtartónak használt létrákat, és kifűzik a hevedereket is. A kocsi kész, indulhat a konvoj a túlméretes szállítmánnyal. A célállomás a Páva utca.
A szállítást az Ovit felvezetőautója és egy rendőrjárőr is kíséri. Ők valamiért sietnek, így megkülönböztető jelzéssel robognak és nyitják meg az utat a kamion előtt. Egyirányú utca, piros lámpa nem akadály. Angyalföldön beletelik jó pár percbe, mire a tűzoltódaru ismét menetkész lesz, ráadásul ők nem is használják a kék lámpát, így csak a tréler után érkeznek meg a Páva utcába.
A rendőrség zárja az Üllői utat. Először a daru áll be orral a Páva utcába – hiszen a gém hátra fordulva emel – majd rátolat a tréler. Profi a sofőr és segítője is, elsőre sikerült betolatni a szűk utcába. Bár a Páva utcát a rendőrség lezárta, és a kihelyezett tábla is tiltja a parkolást, két autó mégis útban van. A rendőrök intézkednek, és pár percen belül mindkét autó tulajdonosát előkerítik. Ez az akadály is elhárult, a daru elkezd kitalpalni. A kis utcában sokkal szűkebb a hely, mint az angyalföldi rakodón, de a fiúk profik, tudják, hogy fog elférni a daru.

A művelet lényegében ugyanaz, mint reggel. A daru kitalpal, a tűzoltók a hevedereket befűzik a főtartók közé, és a kocsi tetején a létrákba. Hogy a daruhoz minél közelebb lehessen emelni, a gém magasabbra nyúlik, de a kocsit nem kell magasra emelni, sőt. Mihelyst az emelőhevederek megfeszültek a horgon, a tréler kigördül a teherkocsi alól. Szépen lassan elkezdik beforgatni a kocsit a vágányszakaszra, melyet pár nappal korábban építettek az emlékközpont elé a Mávgép szakemberei. A hét méter hosszú vágánymező korhű, faaljas pálya, C sínekkel, nyíltlemezes leerősítéssel. Nem volt könnyű kellő számű lemezt összeszedni, de a vasutasokon nem fogott ki a feladat. A zúzottkő ugyan hiányzik az aljak közül, de talán jobb is. A végén még valakinek dobálni támadna kedve.
A vágányt a múzeum kérésére a lehető legközelebb tették az épület falához, és ez most egy kis gondot okoz: nincs meg az űrszelvény, pár centi csak, de a kocsi nem fér el. A tűzoltók leleményesek, az egyik közeli üzletből szereznek egy békát – kézi emelőt – és ennek segítségével húzzák el a faltól a vágánymezőt. Minden akadály elhárult, a kocsi szép lassan a sínekre kerül. Természetesen megfutamodás ellen biztosítani kell, így a kocsi kap két sarut a kerekei alá. És biztos, ami biztos, a sarukat lehegesztik a sínekhez.

Hatvanhét éve, 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitzi koncentrációs tábort. Ezt a napot 2005-ben nyilvánította a holokauszt emléknapjává az Európai Unió. 2012. január 27-én pénteken 11.00 órakor a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány közös megemlékezést szervez az emlékközpontban. (1094 Budapest, Páva utca 39.) Az emlékkiállítás fontos eleme az emlékkocsi, melyet vasárnap szállítottak a központhoz.
Korábban már készült hazánkban egy hasonló vagon, ám az országot bejáró Ggs sorozatú kocsi nem volt korhű, hiszen ezt a típust csak az ötvenes évek végén szerezte be az államvasút. A most kiállított G fősorozatú, kéttengelyes fedett teherkocsit a Fedecrail ifjúsági tábor résztvevői újították fel a Vasúttörténeti Parkban 2010 augusztusában. Ehhez hasonló típusú kocsikat 1915 és 1926 között szerzett be a MÁV, ezek 120000-192000 pályaszámcsoportban futottak, de ez a konkrét darab egy osztrák széria darabja, amely a II. világháború idején került Magyarországra. Főleg ilyen kocsik alkották a trianoni döntés után az elcsatolt részekről az anyaországra menekülő nincstelenek vagonlakásait. Ez a típus tehát valamivel korábbi, a Ggs-nél azonban lényegesen korhűbb választás. A kocsi berendezéséről a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány gondoskodik.

A szállítás jótékonysági alapon jött létre. A Mávgép ingyen építette fel a vágánymezőt, az Ovit ingyen biztosította a trélert és a kísérőkocsikat, a tűzoltók sem pénzért emeltek, és a rendőrség is költségmentesen vállalta az útvonal-biztosítást.
Forrás: iho.hu Arnold Balázs


















