A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

“Az Élet Menete” Alapítvány javára gyűjtöttek

Létrehozva: 2009. május 24. vasárnap Utoljára módosítva: 2009. június 10. szerda
Megtalálható a következő kategóriában: 2009, Koncertek.

Május 24-én vasárnap jótékonysági koncert helyszíne volt a Szegedi Zsinagóga. A zenei rendezvény bevételét “Az Élet Menete” Alapítvány javára ajánlották fel a fellépők.

Tekintse meg Dusha Béla fotóművész, a koncerten készített képeit is!

Vasárnap különleges zenei esemény helyszíne volt a Szegedi Zsinagóga. Ismert hazai zenészlegendák adtak jótékonysági koncertet Szegeden, a bevételt pedig “Az Élet Menete” Alapítvány javára ajánlották fel. A közhasznú alapítvány egyik alapítója Székhelyi József, aki maga vállalta a műsorvezető szerepkörét. A Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója egyik alapító tagja az alapítványnak, amely azért alakult többek között, hogy támogassa például a holokausztról való évenkénti megemlékezés nemzetközi programjain történő részvételt.

A vasárnap 18 órakkor kezdődő koncerten fellépett Somló Tamás, Bródy János zenész/zeneszerző, Mahó Andrea, Jávori Ferenc Fegya a Budapest Klezmer Band és Bódi László, ismertebb nevén Cipő, a Republic frontembere is. A Zsinagógába meghirdetett zenei eseményre rendkívül sokan voltak kíváncsiak, hiszen még a patinás épület karzatán is álltak érdeklődők. Az est fővédnöke Dr. Botka László, Szeged város polgármestere volt. A közkedvelt előadókat az FG-4, valamint Somló Tamás zenész barátai kísérték, előbbi az Illés és a Fonográf emlékzenekara.

A közönségsikerrel zárult szegedi esemény csak egy volt az országos jótékonysági koncertek sorában, hiszen “Az Élet Menete” Alapítvány javára november 22-én is gyűjtenek, ezúttal Presser Gábor és vendégei. A fővárosi Dohány utcai zsinagógában megrendezésre kerülő jótékonysági koncertre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Dusha Béla fotóművész a helyszínen fotógrafált, így olvasóink is bepillantást nyerhetnek a szegedi koncert hangulatába.

szeged.hu

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest