A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Bízom benne, hogy józan lesz a társadalom

Létrehozva: 2009. április 25. szombat Utoljára módosítva: 2009. április 30. csütörtök
Megtalálható a következő kategóriában: 2009, Budapest, Programok.

Az Élet Menete után villáminterjút adott Lendvai Ildikó az MSZP nemrég megválasztott pártelnöke, aki rendszeres résztvevője holokauszt megemlékezéseknek és antifasiszta rendezvényeknek:
-Nem először veszek részt az Élet Menetén. A mostani alkalomnak azért van különös jelentősége, mert , a menet előtt egy nappal holokauszttagadók demonstráltak Budapesten. Az idei Élet Menete különösen fontos számomra, mert azt bizonyította, hogy nemcsak a megjelentek létszámában, hanem lélekben és észben is többen vagyunk. Ez a többség nem politikai alapon szerveződött, hanem az emberi jogok tiszteletben tartása hozta össze. Ez az ami bizakodásra adhat okot, hogy még válság idején sem szerezhet népes tábort a szélsőjobb.
-Nagyon kemény reformok jönnek. Hogyan lehet megelőzni, hogy a társadalmi elégedetlenségből a szélsőjobboldali pártok kapacitáljanak?
-Nézze, a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen időkben valamelyest megerősödnek a szélsőséges erők. Azok az országok, ahol nem volt érdemi ellenállás a velük szemben, a történelem során nagyon rossz irányt vettek. Ahol viszont a többség józan és humanista módon gondolkodott, ott gátat tudtak vetni térnyerésüknek. Nagyon bízom benne, hogy Magyarország ilyen, felnőtt ország.

Szilágyi Iván Péter
BPI

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest