A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Flash Player és böngésző Javascript támogatással szükséges..

Következő Programok:

  • Cipő elfelejtette a szövegeket

    Létrehozva: 2009. május 21. csütörtök Utoljára módosítva: 2009. június 10. szerda
    Megtalálható a következő kategóriában: 2009, Koncertek.

    Szeged – Bódi László – közismert nevén Cipő – Mahó Andrea, Bródy János, Somló Tamás és Jávori Ferenc Fegya társaságában jótékonysági esten lép fel vasárnap 18 órától Szegeden, az új zsinagógában. Különféle összeállításban énekelnek. A Republic frontembere saját dalain kívül puskázni kényszerül.

    - A sok alvás a jó kondíció titka – indokolta Bódi László, művésznevén Cipő tegnap kevéssel dél előtt, miért köszönt jó reggelttel. A 44 éves dalszerző-énekes nem panaszkodik, azt mondja, a Republicot nem érték utol az ínséges idők. Száz koncertmeghívást kaptak erre az évre, ami még jobb, mint tavaly. Kell az erő a stúdiómunkához is: most készült el Balázsovits Edit lemeze, és már írja az együttesét. Úgy a harmincadikat. Több lemez, mint év, hiszen a Republic jövőre tölti be a huszadikat. Régebbi a Cipő becenév, ami még a Cipőfűző diákzenekara nevéből ragadt rajta. Másik jellemzője, a kopaszság nem olyan régi: egy szívének kedves hölgy borotválta le 17 éve, mert neki úgy tetszett. Magánéletéről alig beszél, tízéves ikerlányaira azonban nagyon büszke. Ők stúdióban már hallották az apjukat.

    Cipő: A látszat csal. Harmonikázni nem tudok. Fotó: DM/DV
    Cipő: A látszat csal. Harmonikázni nem tudok.
    Fotó: DM/DV

    Milyen, amikor egyszerre öt dudásnak kell megférnie egy csárdában, mint vasárnap Szegeden? – Csak azért viselem el a társaságot, mert kihívás ilyen emberekkel zenélni. Félek is nagyon, mert bár tavaly Pesten szerepeltünk ugyanígy együtt, de elfelejtettem a szövegeket – mondta Cipő. – A három Republic-szám után Fegya-dalokat éneklek az ő zongorakíséretével, aztán egy duettet Mahó Andival, lesz egy meglepetés és a fináléban mind együtt énekeljük Bródy János Mindannyian mások vagyunk című szerzeményét. Szóval nyilván puskáznom kell majd, hogy rendesen menjen a szöveg. Tangóharmonika nem lesz, a látszat csal a fotón. Az egy jóhangulatú disznótoros emléke. Zongorázni tudok, de a harmonikán túl sok a billentyű.

    Öt dudás

    Az Élet menete alapítvány javára szervezett vasárnap este 6-kor kezdődő koncerten Mahó Andrea, Bródy János, Cipő, Somló Tamás és a Budapest Klezmer Band vezetője, Jávori Ferenc Fegya lép fel a szegedi új zsinagógában. A műsort az alapítványt egyik alapítójaként bejegyzett Székhelyi József vezeti.

    Dombai Tünde

    delmagyar.hu

    2009.05.21. 16:00

    Vissza az oldal tetejére!



      Panorámaképek Izraelről

      Emlékezem