Diplomaták az áldozatok emlékfalánál
Létrehozva: 2008. január 27. vasárnap Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfőMegtalálható a következő kategóriában: 2008, ENSZ emléknap, Programok.
2008. január 27-én.
2008. január 27-én volt a 63. évfordulója az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor felszabadításának, ahol négy és fél év alatt több mint egymillió embert gyilkoltak meg a nácik és segítőik.
Az auschwitzi áldozatok közül minden harmadik magyar állampolgár volt. A tábor felszabadításának napját az Egyesült Nemzetek Szervezete 2005-ben a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította.
Idén közös megemlékezést tartott a Holocaust Közalapítvány és az Élet Menete Alapítvány a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
Igor Szavolszkij A megemlékezés szónoka az Oroszországi Föderáció rendkívüli és meghatalmazott nagykövete volt, aki felidézte többi között, milyen harcok és veszteségek árán szabadította fel a Vörös Hadsereg az auschwitzi tábort 1945-ben.
A beszédét magyar nyelven elmondó Igor Szergejevics Szavolszkij idézve Putyin orosz elnököt kijelentette: senkinek sincs joga ahhoz, hogy nyugodtan szemlélje az antiszemitizmus és az idegengyűlölet bármilyen megnyilvánulását. A nagykövet arra is figyelmeztette több száz fős hallgatóságát, hogy a holokauszt relativizálása új áldozatokhoz vezethet.
Illényi Katica hegedűjátéka nyitja a megemlékezést
A megemlékezésen Kézdy György színművész elszavalata Radnóti Miklós Erőltetett menet című versét, majd Fekete László kántor a 116. zsoltárt énekelte el. Az áldozatok emlékfalánál mécsest gyújtott többek között Aliza Bin-Noun, Izrael Állam budapesti nagykövete, Michael Lindenbauer, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága regionális vezető-helyettese, és Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke.
http://www.hdke.hu/











