2006. január 27. Budapest Kossuth tér.
-
Az emlékező vendégek érkezése alatt a színpadon az áldozatok neveit olvasták fel folyamatosan, túlélők és fiatalok közösen.
-
Balázsovits Lajos színművész a megemlékezés műsorvezetője köszöntötte a részvevőket, majd a Magyar Himnusz hangzott el.
-
Hegedűs D. Géza színművész előadásában Radnóti Miklós „Erőltetett Menet” című költeményét halhattuk.
-
Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Dr. Erdő Péter bíboros, prímás esztergom – budapesti érsek beszéde következett.
-
A két történelmi egyház vezetőjének beszéde után, Pege Aladár Kossuth díjas előadóművész és zenekara egy népdal feldolgozást adott elő.
-
Dr. Demszky Gábor Főpolgármester úr beszéde következett.
-
Ifj. Boros Mátyás hegedűművész, adta elő saját szerzeményét a „Roma Holokauszt” emlékére-címmel.
Gyertyagyújtás következett a hatmillió áldozat, köztük a hatszázezer magyar ember emlékére.
Az első gyertyát:
Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke és
Dr. Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság Elnöke
A második gyertyát:
Hiller István a Magyar Szocialista Párt Elnöke
Kuncze Gábor a Szabad Demokraták Szövetségének Elnöke
Dr. Fónagy János, aki Orbán Viktor Elnök úr a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Elnöke nevében gyújtott és
Dr. Csapodi Miklós a Magyar Demokrata Fórum és Dr. Dávid Ibolya a Magyar
Demokrata Fórum elnöke nevében
A harmadik gyertyát:
Lloyd Dakin az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága regionális képviselője
David Admon Izrael Állam magyarországi nagykövete
Philip T. Reeker az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének, ideiglenes ügyvivője és
Voznuk Alexander Oroszország nagykövetségének ideiglenes ügyvivője
A negyedik gyertyát:
Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi
Dr. Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érseke
Dr. Szabó István Püspök a Református Egyház képviselője és
Dr. Szebik Imre püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöke
Az ötödik gyertyát:
Túlélők
A hatodik gyertyát:
Dr. Demszky Gábor Főpolgármester
Székely Gábor a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány Elnöke
Roma és zsidó fiatalok
Verő Tamás rabbi és Gordon Gábor az Élet Menete Alapítvány vezetői, főszervezők gyújtották meg az áldozatok emlékére.
Székely Gábor a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány Elnöke irányításával, hatszáz fehér léggömböt az áldozatok neveivel eresztettünk az égbe, a meggyilkolt hatszázezer magyar és a hatmillió nemzetközi áldozatra emlékezve.