A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Flash Player és böngésző Javascript támogatással szükséges..

Következő Programok:

  • Füzesabonyba érkezett a vagonkiállítás

    Létrehozva: 2009. május 21. csütörtök Utoljára módosítva: 2009. május 21. csütörtök
    Megtalálható a következő kategóriában: Rólunk írták, Vagonkiállítás.

    Füzesabony Az Élet Menete Alapítvány segítségével a füzesabonyi pályaudvarra érkezett a holokauszt áldozatainak emléket állító vagonkiállítás. Az utazó tárlatot ma délelőtt nyitották meg, s péntekig látható.

    A kiállítást a Remenyik Zsigmond Gimnázium diákjai és az érdeklődők előtt a város polgármestere, Laminé Antal Éva nyitotta meg, majd Korózs Lajos államtitkár mondott beszédet.
    Laminé Antal Éva felhívta a zömmel diákokból álló hallgatóság figyelmét, hogy soha ne gondolják azt, hogy ez velük nem történhet meg. Arra is figyelmeztetett, hogy folyamatosan figyelnünk kell a történelem tanításait, mert ezek a tanítások a mának is szólnak. Beszédében a huszadik század jelképének nevezte a Füzesabonyban kiállított vagont, illetve annak másait. 

    A polgármester asszony felidézte azokat a történelmi időszakokat, amikor hasonló vagonokban szállították a háborúba a katonákat, majd ilyen vagonokon érkeztek 1956-ban a forradalom eltiprói. Laminé Antal Éva gyakorlatilag a kommunizmus bűneit is felsorolva ezeket a tetteket is besorolta azon bűnök közé, amelyek a holokauszthoz hasonlatosak. Felhívta a diákok és tanáraik figyelmét, hogy tanulmányozzák történelmünket, hogy mindezen borzalmak ne ismétlődhessenek meg.

     

      A szervezők várják a környék iskoláinak diákjait, hiszen elsősorban számukra készült ez az utazó kiállítás. Fotó: Gál Gábor. A szervezők várják a környék iskoláinak diákjait, hiszen elsősorban számukra készült ez az utazó kiállítás.
    Fotó: Gál Gábor.

    Korózs Lajos a fiatalokhoz szólva felidézte, hogy 65 évvel ezelőtt pont arról a helyről vagonírozták be a velük egykorúakat, ahol most állnak. Az államtitkár szerint a holokauszt bűnei semmivel sem moshatóak össze, mert a történelem nem ismer még egy olyan borzalmat, amelyben az állami politika rangjára emelték volna emberek kiírtását, s ahol ez a tevékenység szinte ipari méreteket öltött, s amelyben részt vettek az államigazgatás emberei is.

    heol.hu

    Vissza az oldal tetejére!



      Panorámaképek Izraelről

      Emlékezem