Illényi – Haumann – Szulák
Létrehozva: 2007. október 31. szerda Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfőMegtalálható a következő kategóriában: 2007, Koncertek.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel Az Élet Menete Alapítvány ismét jótékonysági koncertet szervez, amely a Dohány utcai zsinagógában lesz november 18-án este 6-kor.
Az elmúlt évben Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xaver közös koncertjén zsúfolásig megtelt a zsinagóga épülete. Az idén Illényi Katica, Haumann Péter és Szulák Andrea közös fellépésre is telt ház várható.
A művészek 25-25 perces műsorral szerepelnek, a zenei kíséretet Bolba Tamás és zenekara adja. Meghívott vendégként fellép Pajor Tamás, de meglepetésként Demjén Ferenc is előad néhány dalt.
A koncert végén a közös záródalra a közreműködők mellett az est zenei vezetői, Heilig Gábor és Gerendás Péter is színpadra lépnek. A házigazda-műsorvezető szerepére Csonka Andrást kérték fel.
Az esemény célja, hogy a koncert bevételéből támogassák az alapítvány 2008. évi megemlékezéseinek, programjainak méltó megtartását.
A koncert fővédnökei az elmúlt évi jótékonysági koncert közreműködői: Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xaver.
Jegyek az ALEXANDRA könyvesház Károly körúti üzletében vásárolhatóak, minden nap 10-től 22 óráig.
kultura.hu











