Kuratórium:
Létrehozva: 2006. március 4. szombat Utoljára módosítva: 2011. január 31. hétfőMegtalálható a következő kategóriában: Az alapítványról, Kuratórium.
![]() Gordon Gábor A Kuratórium Elnöke |
Az ORZSE Liturgiatörténeti előadói szakán szerezte meg diplomáját. Budapesten születet 1974 – ben. Nős, feleségét 1992-ben a Szarvasi Lauder táborban ismerte meg. 1996-ban volt az esküvőjük a Dohány utcai zsinagógában. Öt gyönyörű gyermek édesapja. Gyermekei: Bence, Ádám, Áron, Balázs és Hanna. Családja nagy részét a fasizmus és a gyűlölet pusztította el! Kis gyerekkora óta, nagyszülei történetei hallatán foglalkoztatja az, hogy miért és hogyan történhetett meg a holokauszt! 2002-ben kereste meg Meir Zohar és Verő Tamás rabbi barátait azzal az elképzeléssel, hogy Magyarországon is szervezzenek csoportokat, akiket elvisznek a borzalmak helyszíneire. Szenvedélyévé vált, hogy megszervezzék minden évben az Élet Menete emlékprogramokat Magyarországon és Lengyelországban egyaránt, valamint minél több jóérzésű Magyar embert szólítsanak meg felvállalt küldetésükkel.
A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriuma 2008. április 18-án Simon Wiezenthal díjjal tüntette ki. Sólyom László a Magyar Köztársaság Elnöke, 2009. március 15-e alakalmával a Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette. Budapest Főváros Önkormányzata 2010. november 17-én Budapestért díjat adományozott az Élet Menete Alapítványnak. |
|
|
|
![]() Bandi László |
Budapesten született 1963-ban. Iskolai tanulmányainak elvégzése után a vízügy területén tevékenykedett. 1990 óta a MAZSIHISZ-nél dolgozik. Életét a holokauszt tragédiája kíséri végig. Édesanyjának és édesapjának szülei a soá áldozatai lettek. A világháború előtti nagy család szinte minden tagját elpusztították. Őrájuk való emlékezés tette szinte kötelezővé számára, hogy az Élet Menete szervezésében aktívan részt vegyen, és tiltakozásra hívja fel a mai kor embereit, hogy a múlt gyászos eseményei soha többé ne ismétlődhessenek meg. Békében, nyugalomban, félelem nélküli időkben szeretné nevelni Ági lányát és Dávid fiát. |
![]() Répás Péter |
Okleveles Szociálpolitikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az egyetemi évek alatt elnöke volt a Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesületének, Magyarország legnagyobb, 1000 főt tömörítő zsidó egyetemista szervezetének. II. generációs Holokauszttúlélő. Nős, két gyermek édesapja. Jelenleg társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását célzó projektekben tanácsadó. Mottóm: Mindenkinek saját tehetségének, habitusának megfelelően kell tennie a rasszizmus, kirekesztés, a gyűlölet ellen, úgy érzem most jó helyen vagyok! |














