A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

A köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető törvényt

Létrehozva: 2010. március 12. péntek Utoljára módosítva: 2010. március 12. péntek
Megtalálható a következő kategóriában: Hírek.

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítást szerdán, mert véleménye szerint a jogszabály nem alkotmányellenes – közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője

Magyarázatként elmondta: az Alkotmánybíróság 2000-ben a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használata kapcsán hozott határozataival kivételesen lehetővé tette, hogy szűken meghatározott, szimbolikus ügyekben, a politikai szükségességre hivatkozva, bizonyos vélemények kinyilvánítását akkor is bűncselekménynek nyilvánítsa a törvényhozó, ha az nem uszít gyűlöletre. Az ilyen büntető jogszabályokra tehát nem az az alkotmányossági mérce vonatkozik, mint a véleményszabadság korlátozására általában – emelte ki.

Kumin Ferenc hozzátette azt is: Sólyom László szerint ugyanakkor nem volt helyes, hogy ezt a törvényt az Országgyűlés a választási kampányban hozta meg. Az államfő szerint a kampány ideje nem alkalmas ilyen súlyú kérdések higgadt megvitatására – jelentette ki.

A ciklus utolsó parlamenti ülésén név szerinti szavazással elfogadott törvény szerint három éves szabadságvesztéssel lehet büntetni a jövőben, ha valaki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, kétségbevonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt. A Büntető Törvénykönyv módosítása mellett szavaztak a szocialisták és szabad demokraták, valamint független MDF-esek.

A fideszesek tartózkodtak, az SZDSZ-ből kilépett Gulyás József pedig egyetlenként nemmel voksolt. Így végül 197 igen szavazattal 1 ellenében 142 tartózkodás mellett fogadta el a törvényt, amely a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba. (MTI)

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest