A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Létrehozva: 2006. november 20. hétfő Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2006, Koncertek.

A jó öreg Dohány utcai Zsinagóga sajnos ritkán láthat ilyen sokadalmat. A kíváncsi hallgatóság hosszan kígyózó 3-4-es oszlopban várt bejutásra a Zsinagóga biztonsági kapujánál, az Élet Menete Alapítvány meghirdetett jótékonysági koncertjére, melyre minden jegy elkelt, még az álló helyekre is.

Dés László, Varnus Xaver és Gerendás Péter közreműködésével került sor a több mint fél éves előkészületet igénylő koncert megrendezésére. A rendezvény fővédnöke Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke volt.

A bebocsátás a Zsinagógába még a meghirdetett kezdési időpontban is tartott. A várakozó hallgatóság türelmetlenségét Varnus Xaver oldotta oly módon, hogy szavaival élve saját koncertje előzenekarrá avanzsált, nagy sikerrel.

A koncert, Szellő István műsorvezetésével kezdődött, majd Frőlich Róbert főrabbi, illetve Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató az Alapítvány munkáját méltatta. A beszédek elhangzása után, a váratlanul elhunyt Pege Aladárra emlékeztünk, aki a jelenlévő művészekkel közösen lépett volna fel. A nagyszerű művésztől az ENSZ első Holokauszt Emléknapján készült videofelvétellel búcsúztunk.

A koncertet Dés László és zenekara nyitotta, produkciójuk, a kezdeti keverőpult beállítási nehézségek ellenére, hatalmas sikert aratott. Kiemelkedő volt, Dés András fergeteges játéka az ütőhangszereken.

Gerendás Péter és csapata következett, széles repertoárt mutattak be a közönség nagy örömére, így a Jiddise Mámé is sorra került. Gerendás Péter fia, Dani a dob virtuóz szintén kitett magáért.

Úgy tűnik az utódok, szeretik az ütőshangszereket.

A művészek és zenekaruk, rendhagyó zenei felállásban közösen előadták Bach Air művét.

A zenekarok után ismét Varnus Xaver orgona játékában gyönyörködhettünk. A közönség már abban a hitben lehetett, hogy vége Xaver játékának, mikor egy népes fúvós zenekar felállt a Tóraszekrény elé, majd Xaver elkezdte e szokatlan kísérettel az 1492 Vangelis művet játszani. A közönség tombolt, a zenészek a ráadások miatt nehezen tudták befejezni előadásukat.

A művészek a koncert bevételét az Alapítvány javára ajánlották fel.

Sajnos az Alapítvány nehézségekkel küzd, nehezen lehet előteremteni a szükséges anyagiakat, hogy mind több sorstárs és együttérző szimpatizáns látogasson el e történelmi zarándoklatra a szenvedések helyszíneire, Auschwiz-Birkenauba. Ezért fontos, hogy az alapítvány költségvetését a szponzorokon kívül, más forrásokkal, így jótékonysági rendezvényekkel is segítsük, mellyel hagyományt szeretnének teremteni.

Budapest, 2006. december 10. Büki Gyula

Vissza az oldal tetejére!

„CSAK A FELEDÉS LEHET AZ IGAZI HALÁL”

Létrehozva: 2006. november 20. hétfő Utoljára módosítva: 2009. április 2. csütörtök
Megtalálható a következő kategóriában: 2006, Koncertek.

Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának beszéde az Élet Menete Alapítvány Jótékonysági koncertjén a Dohány utcai Zsinagógában 2006. november 19-én

Emlékezni sokféleképpen lehet. Könnyel, szótlan némasággal, emelkedett szívvel. Mi most, ma este, zenével, gyönyörű hangokkal idézzük fel, valaha volt szeretteinket. Akik ebben segítenek nekünk, hívatott, legendás muzsikusok: Dés László, Gerendás Péter és Varnus Xavér. Nem szégyelljük megrendülésünket. Számunkra nem kopott el, mint ahogy nem is fog sohasem a szófordulat: hatszázezer magyar ajkú testvérünket siratjuk.
Igen, ezzel a koncerttel is.


Amikor Leonard Bernstein a maga személyes zarándok útjára, egy ízben Auschwitzba érkezett, átlépve a szörnyűséges, az időközben irtózatos jelképpé lett halálgyári kapun, talán már készülve nagy, emlékező művének megírására, a talmudi bölcsek gondolatát is segítségül hívva ezt mondta: „Csak a feledés lehet az igazi halál”.

Még öt éve sincs, hogy néhány kitűnő budapesti fiatal, csatlakozva más, külföldi csoport spontán kezdeményezéséhez, nagyszabású és rendszeres, jelentős és inspiráló mozgalommá szélesítette a látogatást. Bevonták a magyar társadalom progresszív erőit, nagyszerű személyiségeit, művészeket, tudósokat, és minden tavasszal felkeresik „az életüket végig nem élhetett nemzedék” virtuális sírját, hogy kifejezzék szolidaritásukat, szilárdságukat és szeretetüket. Ez a nemzedék ma – este, ma este is – hangjegyek formájában éled ujjá. Rokonok és régi barátok, szomszédok és iskolatársak, ismeretlen ismerősök, a dallamok csodájában támadnak fel. Hogy innen, a Dohány utcai Zsinagóga megszentelt falai közül hirdessék velünk együtt: nincs, nem lesz soha feledés.

Tisztelt vendégeink!

Az Élet Menete kezdeményezői, egy jótékonysági koncert résztvevői és szervezői a következő zarándokút sikeréhez kívánnak a maguk nemes, önzetlen eszközeivel hozzájárulni, tisztelegve korábbi és holnapi útitársai gesztus előtt. Auschwitz nem lengyel város. Nem a náci idők jelképe. Nem hatmillió meggyilkolt áldozat szimbóluma. Auschwitz azonban történelem. Maga az ambivalens emberiség. Mementó. Mint Hóreb hegye. Az egyiptomi puszta, Dávid és Salamon cionja, Jézus golgotája, Hirosima. Emlékével, pontos tudásával kell élnie mindenkinek, lényegét megőrizve, hittel és reménységgel, de örök fogadalommal a jóra és a szépre. Barátaim! Köszönet Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, hogy a hazai szellemi élet képviseletében elvállalta ennek az emlékező művészi estnek, Varnus Xavér, Gerendás Péter és Dés László előadásának fővédnöki szerepét.

Köszönet Önöknek, kedves vendégeink hogy jelenlétükkel megtisztelték az Élet Menete kezdeményezőit. A házigazdák nevében emelkedett lelkületű élményt kívánok valamennyiüknek, hozzátéve Zsinagógánk hagyományai szerint: Isten Áldása legyen velünk.

Köszönöm!

Vadász Gábor képei:

Domaniczky Tivadar képei:

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest