Sok szeretettel küldjük az idei Élet menetéről készült művünket.

Üdvözlettel:
Tóth-Growald Mónika és Attila

Az a menet, amelyen ebben az évben 53 ország képviseltette magát, több mint hétezer résztvevővel, s amely idén április 20-án és 21-én indult a világ különböző pontjairól arra a helyre, amit az emberiség a borzalom és a pusztítás helyeként jelölt, és nevez meg. Amely bármely országban lehetne, de ami – 20. század eseményei során – éppen Lengyelországba került, Európa közepére.

Az Élet menete nem felvonulás, nem demonstráció. Nem is egy jamboree, amin emberek tömegei azért jönnek össze, hogy bármiféle lelki felszabadulást nyerjenek és nem szellemi, vagy politikai kampány része. Az Élet menetének résztvevői hétéve minden esztendőben visszatérnek oda, ahonnan emberek milliói soha nem térhettek haza otthonaikba.

Idén is több ezren mentünk. Sokan unokák és gyerekek, s néhányan még a túlélők is. És mindazok mentünk, akik személyes fizikai érintettség nélkül úgy érezzük, és úgy tudjuk, ami itt történt, mindannyiunk tragédiája. Ami a 20.. század első felében történt a zsidó néppel, az az egész emberiség történelmének legnagyobb tragédiája.

Mentünk, hogy emlékezzünk. Hogy elsírva elfogyhatatlan fájdalmunkból megint egy kehelynyi könnyet, együtt valljuk meg: Ami itt történt, soha többé, sehol ezen a világon nem történhet meg senkivel sem.

A 18-as számú épület a magyar barakk

Az asszonyok helye volt ez. Ma, az emeleten múzeum van. Képek, arcok néznek rád, tekinteteik visszaverik a saját szívverésed. Magyar koszorúk, a sújtásos mentében álló fiú-testvérpár képe előtt.

Mécsesek égnek. Minden tízedik áldozat magyar volt itt! Magyar! ”az elárult honpolgár”, – így szól az emléklap, a földre fektetve. Én is lehetek, lehettem volna, lehetnék, de nem ezért félek. Sőt, nem félek! De egy szörnyű, szívdermesztő kérdés az, ami az ablakhoz taszít, megbénítja a torkom, és kényszerít, hogy nézzek fel az égre! “Hát nem volt még elég? Még mindig nem volt elég?! Ez sem? Ennyi vér, és ennyi élet?! Mi kellene még? Hogyan? Hogy a világ megértse…hogy megtanulja az emberiség?!…”

Mi kellene még?

Hogy ne csak negyven ország képviselői vonuljanak ki a gyűlöletkeltő beszédekre, a bűn tagadásának hallatára, hanem vissza lehessen utasítani azt, határozottan, félelem nélkül?! Mi kellene még, hogy egy 29 000 ember életét kioltó náci gyilkos életkora ellenére is felelősségre vonható legyen, és még egy amerikai demokrácia se érezze úgy, hogy “ilyen idős korban az elszámoltatás, a bírósági eljárás megalázó lenne”?! Mennyi könny és vér kellene még, hogy az ember azt tudja mondani: ELÉG!

Kimegyek az épületből, arcon simít a nappali fény. Asszony jön a barakkok közt, oldalán egy-egy kislány, kendővel a fején, rózsacsokorral a kezében az egyikük odalép hozzám: Isten hozott Lengyelországban! – mondja, s egy szál vérszínű virágot nyújt felém. Egy képeslapot is ad, áldás van rajta. Szeme zöld, mint nyáron a tenger, őszinte, s ahogyan megköszönöm tovább lép, de visszafordul és tekintete kapaszkodik belém. Mosolya letörli a könnyeimet kis időre…A fájdalom marad.

Azután együtt indul ötvenhárom nemzet Auschwitzból, Birkenauba. A tömeg, mint valami folyó, a sófár hangjára indul és hömpölyög, előre, egyenesen, erősen. Szomorú csendességgel, mégis győzelemmel. Tele fiatalokkal, és tele élettel.

Mellettem Gyuri bácsi. 13 éves volt, amikor legutóbb megtette ezt az utat. Most jött vissza azóta először. És alighanem utoljára. De látni akarta újra. El akart jönni oda, ahol még látta a nagyszüleit, látta a testvéreit, meg akart állni még egyszer azon a helyen, ahol az édesanyját is utoljára látta.

Beérünk a sínek mellé. Elől énekelnek, sokan csendesen beszélgetünk. Együtt megyünk. Mellettem egy kanadai lány, talán húszéves lehet, megérinti a karom, s megszólít engem: Magyar vagy? – kérdezi angolul. Bólintok. Boldog mosoly árad szét az arcán és gyönyörű kiejtéssel mondja: – káposztástészta! Így, egy szóban, egyetlen szuszra, hangosan, mintha kiáltana. Elnevetem magam, és ő szünetet sem hagyva folytatja, mint valami verset: …palacsinta, gulyásleves, húsgombóc, paradicsomos káposzta… – Ki volt magyar a családodban? – kérdezem tőle. – Nagymamám! – feleli büszkén. – Ott volt, azokban a barakkokban – mutat a síneken túlra, s azután megint elmosolyodik: – de azután elment Kanadába és ott megismerte a nagypapát. Ő is magyar. Győrből való. Egyszer majd elmegyek Magyarországra! Győr szép város? – kérdi. – Igen! Magyarország gyönyörű! – felelem csendesen. Bólint. – Nagymama sokat mesélt róla, de én már sajnos csak az ételek nevét tudom magyarul. Megölel, mintha mindig ismertük volna egymást, s úgy kíván jó utat hazafelé.

Birkenauban volt még megemlékezés, voltak beszédek, voltak énekek, hitvallások, himnusz. A tó mellett, amely százezrek elégetett testének hamvait opálos fénnyel őrzi, körben forog a szél. Sem gyertyát, sem mécsest nem lehet gyújtani. Mi, emberek, mi magunk vagyunk az emlékezés lángjai, mindannyian, akik megállunk a víz szélén. A pusztaságban, ahol egykor a pusztító kegyetlen parancsszavak hangzottak messzire, a rabruhás, megalázott, agyongyötört emberek felett, most fiatal rabbi hangja szól:
“Itt vagyunk! Azért jöttünk, hogy hálát adjunk az Istennek! Hogy az Ő nevét hirdessük, s az Ő a szeretetét, nagyságát, mindenek felett!.”

Ez a hang messzebb hallatszik mindennél. A győzelem, az Élet szavai ezek, mi pedig a könnyeinkkel együtt is, az Életért, – megyünk tovább. Megint és újra. Szellemmel és szeretettel. Mert a mi Istenünk az Élet Istene örökké.

Teljes nem lehet az ember sem lelkileg, sem “világnézetileg”, ha nem volt még Auschwitzban! Legalább egyszer el kell mennie oda mindenkinek, aki látni, érteni akarja ezt a világot, és benne önmagát. Mert van valami, ami nagyon fontos, és amit csakis ott lehetséges megérteni! Nem elég a képzelet, nem elegendőek a könyvek, a filmek – a szavak sem elégségese. Látni kell, érezni, ott Lenni – akkor tisztább lesz az egész…És valahányszor újra visszamegy az ember, – egyre tisztább lesz minden.

Molnár Kis Krisztina-mazsihisz.com

Fénykép: Reuters
A haláltáborba vezető sínek
Kétszázötven magyar is részt vett az Auschwitz-Birkenauban rendezett nemzetközi Élet Menete rendezvényén kedden – mondta el Gordon Gábor, a magyarországi Élet Menete Alapítvány alapítója és elnöke

A magyar csoport először Auschwitzban tartott emlékezést a 18-as számú barakknál, ahonnan a magyarországi zsidókat küldték a második világháború idején a halálba. Az alkalmon beszédet mondott Verő Tamás rabbi, Szász János filmrendező és Gordon Gábor – közölte.

A barakknál meggyújtották az emlékezés hat óriás gyertyáját a meggyilkolt hatszázezer magyar és az összesen 6 millió áldozat emlékére. A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola egyik tanárnője gitáron adott elő zeneművet, illetve egy nem zsidó iskolából jött tanuló Radnóti Miklós verset szavalt. Az eseményre egyébként több mint negyvenen jöttek nem zsidó iskolákból – jegyezte meg.

Tájékoztatása szerint a magyarországi Élet Menete részvevői ezután átgyalogoltak a mintegy 3 kilométerre lévő Birkenauba, ahol Izrael állam és az Élet Menete nemzetközi szervezete 53 ország képviselőivel együtt tartotta rendezvényét. Az eseményen mintegy hatezren voltak, melynek során megtekintették a haláltábort.

Az idén 21 éves Élet Menete szervezet a világ 53 országában működik, Magyarországon immáron hetedik éve. Az Élet Menete nemzetközi zarándoklatát kezdetben kétévente tartották, 1996 óta viszont minden évben megszervezik. A holokauszt nemzetközi emléknapja héberül a Jom Hasoá nevet viseli, amely az izraeli holdhónapokon alapuló időszámítás miatt minden évben más napra esik a Gergely-naptár szerint.

hirsarok.hu

A magyarországi Élet Menete is részt vett 250 fővel az Auschwitz-Birkenauban rendezett nemzetközi Élet Menete rendezvényén, amelyen idén mintegy hatezren voltak. Az Oswiecim lengyel város közelében lévő auschwitzi tábort a nácik 1940-ben alakították ki a lengyel hadsereg egyik laktanyájában, és eredetileg politikai foglyok őrzésére szánták. A közelben lévő birkenaui haláltábort gázkamráival, krematóriumaival és közvetlen vasútvonalával 1941 végén, 1942 elején építették fel. A megsemmisítő táborban több mint egymillió embert, túlnyomó többségében zsidókat gyilkoltak meg. Minden harmadik áldozat magyar volt, akiket nagyrészt 1944. május 15-e és 1944. július 9-e között deportáltak Magyarországról.

Gordon Gábor, a magyarországi Élet Menete Alapítvány alapítója és elnöke elmondta: a magyar csoport először Auschwitzban tartott emlékezést a 18-as számú barakknál, ahonnan a magyarországi zsidókat küldték a második világháború idején a halálba. Az alkalmon beszédet mondott Verő Tamás rabbi, Szász János filmrendező és Gordon Gábor – közölte. A barakknál meggyújtották az emlékezés hat óriás gyertyáját a meggyilkolt hatszázezer magyar és az összesen 6 millió áldozat emlékére. A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola egyik tanárnője gitáron adott elő zeneművet, illetve egy nem zsidó iskolából jött tanuló Radnóti Miklós verset szavalt. Az eseményre egyébként több mint negyvenen jöttek nem zsidó iskolákból – jegyezte meg. Tájékoztatása szerint a magyarországi Élet Menete részvevői ezután átgyalogoltak a mintegy 3 kilométerre lévő Birkenauba, ahol Izrael állam és az Élet Menete nemzetközi szervezete 53 ország képviselőivel együtt tartotta rendezvényét. Az idén 21 éves Élet Menete szervezet a világ 53 országában működik, Magyarországon immáron hetedik éve. Az Élet Menete nemzetközi zarándoklatát kezdetben kétévente tartották, 1996 óta viszont minden évben megszervezik. A holokauszt nemzetközi emléknapja héberül a Jom Hasoá nevet viseli, amely az izraeli holdhónapokon alapuló időszámítás miatt minden évben más napra esik a Gergely-naptár szerint.

hir3.hu

Az Élet Menete résztvevője a zsidó állam nemzeti zászlajába burkolózva megy az egykori auschwitzi haláltáborba vezető sínek között a lengyelországi Oswiecimben.

A magyarországi Élet Menete is részt vett 250 fővel az Auschwitz-Birkenauban rendezett nemzetközi Élet Menete rendezvényén kedden – közölte Gordon Gábor, a magyarországi Élet Menete Alapítvány alapítója és elnöke.

A magyar csoport először Auschwitzban tartott emlékezést a 18-as számú barakknál, ahonnan a magyarországi zsidókat küldték a második világháború idején a halálba. Az alkalmon beszédet mondott Verő Tamás rabbi, Szász János filmrendező és Gordon Gábor – közölte.

A barakknál meggyújtották az emlékezés hat óriás gyertyáját a meggyilkolt hatszázezer magyar és az összesen 6 millió áldozat emlékére. A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola egyik tanárnője gitáron adott elő zeneművet, illetve egy nem zsidó iskolából jött tanuló Radnóti Miklós verset szavalt. Az eseményre egyébként több mint negyvenen jöttek nem zsidó iskolákból – jegyezte meg.

Tájékoztatása szerint a magyarországi Élet Menete részvevői ezután átgyalogoltak a mintegy 3 kilométerre lévő Birkenauba, ahol Izrael állam és az Élet Menete nemzetközi szervezete 53 ország képviselőivel együtt tartotta rendezvényét. Az eseményen mintegy hatezren voltak, melynek során megtekintették a haláltábort.

Az idén 21 éves Élet Menete szervezet a világ 53 országában működik, Magyarországon immáron hetedik éve. Az Élet Menete nemzetközi zarándoklatát kezdetben kétévente tartották, 1996 óta viszont minden évben megszervezik.

A holokauszt nemzetközi emléknapja héberül a Jom Hasoá nevet viseli, amely az izraeli holdhónapokon alapuló időszámítás miatt minden évben más napra esik a Gergely-naptár szerint.

Az Oswiecim lengyel város közelében lévő auschwitzi tábort a nácik 1940-ben alakították ki a lengyel hadsereg egyik laktanyájában, és eredetileg politikai foglyok őrzésére szánták. A közelben lévő birkenaui haláltábort gázkamráival, krematóriumaival és közvetlen vasútvonalával 1941 végén, 1942 elején építették fel.

Az auschwitz-birkenaui megsemmisítő táborban lengyel források szerint több mint egymillió embert, túlnyomó többségében zsidókat gyilkoltak meg. Minden harmadik áldozat magyar volt, akiket nagyrészt 1944. május 15-e és 1944. július 9-e között deportáltak Magyarországról.

STOP

Idén tavasszal ismét megrendezésre kerül az Élet Menete, vagyis a holokauszt áldozataira emlékezők fáklyás felvonulása. Az immár hagyománnyá vált eseményen bárki részt vehet, aki ily módon szeretné kifejezni együttérzését a náci terrort megszenvedőkkel, illetve kinyilvánítaná elutasítását a jogtalan társadalmi kirekesztettséggel szemben.

Az év első harmadában kerül sor nem csupán a magyarországi, de a jeruzsálemi (április 26. – május 3.) és az auschwitz-birkenaui (április 21.) megemlékezésre is. Az Élet Menete alapítvány utazási lehetőséget szervez a külföldi testvérprogramokhoz csatlakozni szándékozók számára. Az Életmenete.hu oldal ugyan arról tájékoztat, hogy a Lengyelországba szervezett buszos utazás helyei már beteltek, a tel-aviv-i programhoz azonban még lehet csatlakozni.

Az alapítvány szervezésében Auschwitzba utazók kétnapos útjuk során ellátogatnak a hírhedt haláltábor magyar barakkjához, majd csatlakoznak a több mint 50 országból érkezett megemlékezőkből álló menethez. Az izraeli program résztvevői több eseményekben bővelkedő napot tölthetnek a közel-keleti országban. A részletes programról a motl.org honlapon olvashatnak az érdeklődők.

A magyar holokauszt hivatalos emléknapjává 2000-ben jelölték ki április 16-át (a budapesti gettó felállításának napját) Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter javaslatára. Idén azonban a Pészach, vagyis a kovásztalan kenyér ünnepe miatt április 19-én kerül sor az eseményre. A felvonulók a Bethlen Gábor téri zsinagóga elől indulnak 17.00-kor és útjuk a józsefvárosi pályaudvarhoz vezet majd. A részletes program egyelőre még nem ismert, de közzétételére hamarosan számítani lehet a fent említett honlapon.

Nagy Marianna
(2009. 03. 06.)
napvilag.net