Kedves Barátaink!

A túlélok alapvetően kétféle módon dolgozták fel a holokauszt retteneteit, vagy teljesen elhallgatták és soha senkinek nem beszéltek róla, vagy elmondták az utódaiknak, hogy soha ne merüljön feledésbe.
Az én nagymamám úgy nevelte fel a gyerekeit és unokáit is, hogy kicsi korunktól fogva mesélt nekünk. Én azon kevesek közé tartozom , akik annyiszor hallották a történeteket, hogy lépésrol lépésre el tudom mesélni, hogy mit tettek az oseimmel, köztük a nagymamámmal. Annyira borzalmas dolgokon mentek keresztül, hogy ez józanésszel felfoghatatlan, szinte hihetetlen. De ott van a Nagyi kezén a szám: A27615.
Szerintem nagyon fontos, hogy a túlélok leszármazottai személyesen is szembesüljenek a múlttal, a hellyel, ahol megölték rokonaikat, és ahonnan megmenekülve a nagyszülei új életet kezdtek. Fontos a szembesülés, hogy megálljunk egy pillanatra és átgondoljuk, honnan származunk, merre megyünk tovább, mit viszünk magunkkal az „örökségünkbol” és persze mit teszünk azért, hogy ez ne történhessen meg még egyszer se a zsidókkal, se senki mással.