Kedves Barátaink!

Az Élet Menete Alapítvány március utolsó és április első napjaiban a balassagyarmati vasútállomáson is bemutatta vándorkiállítását. A város vezetése, a történelmi testvéregyházak képviselői, a helyi általános és középiskolák tanulóinak csoportjai azon a helyen gyülekeztek, ahonnan 1944. június közepén mintegy kétezer balassagyarmati és környékbeli zsidót hurcoltak el, hogy aztán legtöbbjük sose térjen vissza szülőföldjére, s az auschwitzi krematóriumokban lelje halálát.
A marhavagonban bemutatott megrázó dokumentumok, fényképek a holokauszt tragédiáját próbálják megértetni, főként a fiatalokkal. Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke elmondta: 2007 március elseje óta járják az országot. Hetente más és más helyen tárják az emberek szeme elé a több, mint hat évtizeddel ezelőtti események szörnyű mementóit. – Balassagyarmat a 33. város, ahol megnézhető a kiállítás, melyet idáig közel 72 000 ember látott. Mindenekelőtt az oktatás, a felvilágosítás akadályozhatja meg az újra lopakodó antiszemitizmus terjedését, a hamis és hazug nézetekre alapozott egyesületek, gárdák megalakulását, működését- emelte ki az elnök. Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere kifejtette : a város legalább két okból, első szóra, az ügy mellé állt. – Először is: semmilyen népet, vallást, bőrszínt nem szabad üldözni, kirekeszteni. Másrészt: Balassagyarmaton élt Magyarország egyik legrégebbi zsidó diaszpórája, amelynek múltja a török előtti időkig nyúlik vissza. Mintegy másfél évszázada még minden harmadik gyermek Mózes-hitű volt Gyarmaton, a zsidó kultúra a város kultúrájának egyik leggazdagabb ága. E marhavagon a pokol kapuja, ahol a legaljasabb módon testesült meg a történelem abszurditása. A gyű-löletkeltésnek, a bűnbakkeresésnek sem akkor, az elembertelenedett időkben, sem semmikor semmi értelme nincs. A világban nyitott szemmel, nyitott szívvel és nyitott értelemmel kell járni- fogalmazott az alpolgármester, kinek szavait követően Verő Tamás rabbi szólt az emlékezőkhöz. – Próbáljuk meg átérezni a marhavagonokba betereltek, összezsúfoltak sorsát, akik nyomorogva, rettegésben tartva, reménytelenül várták, mi történik velük.- mondta a rabbi, kinek héber nyelvű ősi imája a halottak emlékének szólt. Dr. Stella Leontin római katolikus kanonok azokra az édestestvérekre emlékezett, kiknek istene, szentföldje, múltja, prófétái, tíz parancsolata ugyanaz, mint a keresztényeké. – Egy élet is kevés ahhoz, hogy bocsánatot tudjunk kérni. Imádkozzunk, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg a borzalom- mondta a kanonok. Molnár Zsigmond református lelkipásztor Ézsaiás prófétát idézte, majd Jézus Lázárnak mondott szavaival búcsúzott: „ Én élek, s ti is élni fogtok”. Bartha István evangélikus lelkész három az eseményhez illő zsoltárt olvasott fel, aztán Forgács János, 81 éves holokauszt túlélő mesélte el, mi történt vele 1944-45-ben.- Gödöllőn 25 zsidó család élt, nagyjából 120 fővel. A hatvani cukorgyár területére tereltek 1944 júniusában mindnyájunkat, majd Birkenauba vittek minket, marhavagonokban. Apám, anyám, öcsém Auschwitzban halt meg, s amikor 1945. május 1-jén felszabadultam, 16 évesen ott álltam a világban egyedül- mondta az idős villamosmérnök, aki a „soha többé!” parancsával fejezte be beszédét. Majdán Béla várostörténész arról a mintegy kétezer balassagyarmati zsidóról emlékezett meg, akiket 1944 júniusában deportáltak. A hajdani helyi zsidó családokat fölidéző fotókat osztott szét a diákság körében: melyek egyikén Lázár Mihály, korabeli hitközségi elnök éppen unokáját, Lázár Julikát lovagoltatta a térdén. A békés családi idillt megörökítő felvétel néhány hónappal készült az elhurcolás előtt. A tekintélyes hitközség elnöke 58-, a kislány 3 éves volt a bevagonírozáskor A nagypapa és unokája soha többé nem játszhattak már egymással… A rendhagyó esemény megnyitójának végén Novák Ilona, a kiállítás megálmodója tárlatvezetést tartott a megjelent helyi általános és középiskolák osztályok tanulói részére.
Az egybegyűltek között ott volt Bauer Józsefné is, a balassagyarmati zsidó hitközség elnökének felesége, aki arról beszélt, hogy: édesapja testvérét, Földes Istvánné Róth Valériát – aranyat követelve – saját Kossuth utcai házának pincéjében verték félholtra a gettó csendőrei és egész családját elpusztították Auschwitzban.
Úgy tűnik, a sebek máig sem tudtak még teljesen behegedni…

Szabó Andrea
(Megjelent a Nógrád megyei Hírlap április 3-i számában)