Megemlékezések a holokauszt áldozatainak emléknapján
Létrehozva: 2006. április 16. vasárnap Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfőMegtalálható a következő kategóriában: 2006, Budapest, Programok.
Mécsesek gyújtásával és fáklyás felvonulással emlékeznek a holokauszt áldozataira április 16-án Budapesten – közölték a szervezők.
A holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban 17 órakor mécseseket gyújtanak, és köveket helyeznek el az újabb nevekkel bővülő emlékfala előtt, ahol Kovács Tamás történész mond beszédet.
Fáklyás felvonulás a Duna-parton
A fővárosi megemlékezés 19 órakor az Élet Menete Alapítvány fáklyás felvonulásával folytatódik. A résztvevők a Margit híd pesti hídfőjétől indulnak, végigvonulnak a Duna-parton, majd a vizafogói emlékműnél emlékeznek azokra, akiket a nyilasok 1944-45-ben a jeges Dunába lőttek. Verő Tamás rabbi közlése szerint az emlékműnél felállított színpadon beszédet mond Kiss Péter kancelláriaminiszter, Demszky Gábor főpolgármester és Frölich Róbert főrabbi.
A budapesti Élet Menete elnevezéssel meghirdetett eseményt az alapítvány a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével, a Miniszterelnöki Hivatallal, a fővárossal, a Holokauszt Emlékközponttal, valamint civil szervezetekkel, zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetekkel közösen szervezi.
A Holokauszt Emlékközpont az emléknaphoz kapcsolódóan rendhagyó ismeretterjesztő programokat, filmklubot és irodalmi felolvasásokat tart iskolás csoportok számára, míg a tanárokat módszertani tárlatvezetésekkel várja. Az intézmény április 22-én konferenciát rendez pedagógusoknak és a holokauszt témájával foglalkozó értelmiségieknek.
2000 óta emléknap
Az Orbán-kormány idején vetődött fel, hogy április 16-a, az első magyarországi gettó felállításának napja emléknap legyen, amelyen minden évben tartsanak megemlékezést a Parlamentben, valamint az iskolákban.
Az emléknapra 2000 januárjában Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter tett javaslatot. Az Országgyűlés még abban az évben nyilvánította április 16-át a holokauszt, február 25-ét pedig a kommunizmus áldozatainak emléknapjává.
www.magyarorszag.hu MTI 2006. április 13., csütörtök











