A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Megemlékezések a holokauszt emléknapon

Létrehozva: 2007. január 27. szombat Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2007, ENSZ emléknap, Programok.

2007. január 27. 10:17

A holokauszt áldozatainak második alkalommal tartandó nemzetközi emléknapja alkalmából a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban, illetve a Teréz körúti Játékszínben is megemlékezést rendeznek ma Budapesten.
A Holokauszt Emlékközpontban a vészkorszak valamennyi áldozatára emlékeznek. Az eseményen beszédet mond Joanna Stempinska lengyel nagykövet, az áldozatok emlékfalánál pedig az emlékezés szimbólumait helyezik el. Ezt követően az emlékhely állandó és időszaki kiállításait tárlatvezető irányításával, térítésmentesen nézhetik meg az érdeklődők. A tervek szerint a megemlékezésen részt vesz Sólyom László köztársasági elnök is.

Az Élet Menete Alapítvány a Játékszínben tart emléknapot, melyen Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Michael Lindenbauer, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága regionális képviselőhelyettese, David Admon Izrael nagykövete, Joanna Stempinska lengyel nagykövet, Darvas István rabbi, Tóth Emil főkántor, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), illetve a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója, Balázsovits Lajos, illetve Tordy Géza színművészek, Szulák Andrea, illetve Gerendás Péter előadóművészek vesznek részt.

Január 27-ét az ENSZ közgyűlése nyilvánította 2005 novemberében nemzetközi emléknappá. 1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Az egyhangú határozat hangsúlyozza „az emlékezés kötelességét” és a „tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosság történetét.

(MTI)

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest