A naptárban kiemelt időpontok az adott hónap eseményeit jelölik, a dátumokra kattintva további információt kaphat!

Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Nemzetközi Emléknap

Létrehozva: 2008. január 27. vasárnap Utoljára módosítva: 2009. március 30. hétfő
Megtalálható a következő kategóriában: 2008, ENSZ emléknap, Programok.

Az auschwitzi áldozatok közül minden harmadik magyar állampolgár
volt. A tábor felszabadításának napját az Egyesült Nemzetek
Szervezete 2005-ben a holokauszt nemzetközi emléknapjává
nyilvánította.
Idén közös megemlékezést tart a Holocaust Közalapítvány és az Élet
Menete Alapítvány a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban, január
27-én délelőtt 11 órakor. E megemlékezésre hívjuk, várjuk tisztelettel
Önt és hozzátartozóit, barátait, ismerőseit.

A megemlékezés szónoka:
Igor Szergejevics Szavolszkij, az Oroszországi Föderáció rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.

Közreműködik:

Fekete László, Gordon Bence, Illényi Katica, Kézdy György.
A hivatalos program, illetve az emlékezés szimbólumainak elhelyezése
után tárlatvezetés indul a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán.
A megemlékezés napján a kiállítás megtekintése ingyenes.

http://www.emlekezem.hu/

Vissza az oldal tetejére!

    Wallenberg Emlékbizottság

    Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára



    Panorámaképek Izraelről

    Hogyan segíthet a vörösiszap tragédia károsultjain

    Emlékezem

    Izraeli Nagykövetség

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest

    Izraeli Kultúrális Intézet Budapest