EMBERMENTŐK EMLÉKMŰ - KELEMEN ZÉNÓ SZOBRÁSZMŰVÉSZ


Az idő múlásának távlatából 1939 őszétől 1945 tavaszáig tartó embertelen cselekedetek történései mellett, ha halványan is, de kirajzolódnak a segítő kezek. A kutatások révén, az érintettek egyre nagyobb számban hozzáférhető visszaemlékezései, valamint az iratok titkosításának elévülésével elérhetővé váló kordokumentumok alapján, ráláthatunk a létező emberségességre.


Egyre inkább megváltozik a viszonyunk (és ez hatványozottan igaz a fiatal generációra) a történelemhez és benne az események feldolgozását szolgáló emlékezeti helyek kialakításához. Az idő előrehaladtával, és a valós események testközeli megélésének távolodásával az elmúlt évezredben elfogadott emlékmű szimbólum- és jelképrendszerek megváltoznak. Az emlékmű helyét szépen lassan átveszi a modern kor által megalkotott „emlékezeti hely” fogalma, ahol már az emlékezet önmagát kezdi megtestesíteni.


Történelmi emlékezetünk szegmentálódik, egyre töredezettebbé válik, és a mediatizált világunk révén megváltozik a viszonyunk hozzá. Identitás, emlékezet, örökség: korunk kulcsfogalmai, a kultúra új változatának megjelenési formái.


Az emlékezet sok mindent jelent: teljes egészükben vagy félig tudatosult emléket, hagyományokat, viselkedés- és beszédmódokat, szokásokat és erkölcsöket. Örökségen ma már korántsem megörökölt javakat értünk, hanem mindazt, ami megalkot minket. Ez a három szó szinte szinonimává vált, mindegyik utal a másikra, együtt pedig kirajzolnak egy olyan új konfigurációt, egy olyan új szerveződési formát, amelyet korunk jobb híján csak identitásnak tud nevezni.


Valaha létezett a nemzet történelme egyetlen változatban, és léteztek egyéni emlékezetek. Ma létezik a nemzet emlékezete, amely magában foglalja a megosztottságában létező, állandóan növekvő, önmagát mégis egyben tartó örökség teljes egészét. Egyrészt afféle régi családi fényképalbum ez, amelyet a rendszerváltáskor megtaláltunk, s melynek lapjait azóta is büszkeséggel és áhítattal forgatjuk. Megjelennek előttünk ikonikus képek, szövegek, személyek, események, dátumok, amiket, mint a fény felé fordított fényképező filmjét nézve akár össze is olvashatunk.


És pontosan ez a fény, ami megeleveníti az élet képsorait az alapvető metaforája az emlékjelnek. A fény, mint az élet. Az élet/fény halad a maga útján, de egyszer csak útját állja valami. Az emlékjel központi eleme a prizma, mely megakasztja, elmeire bontja és szilánkokká töri a fényt. A fénytörés által a szobor belsejében megjelenő színspektrum/szivárvány már bent a zugban/menedékhelyen, mint a remény és vágyakozás képe jelenik meg. Bentről kifelé nézve a prizma egy ablak is lehet, padlás vagy pinceablak. És itt jelenik meg a plasztika jelentésének újabb rétege a plasztika tömeg formálásában. Kiinduló pont a templom/ház alap geometrikus képe. Az alapforma meghasad, kitekeredik és átfordul, a tömeg összeborul. A templom/ház, védelméül szolgáló helyként jelenik meg. Menedék, ahol meg lehet pihenni és akár el is lehet bújni. A remény helye. De ez egy kifordított hely/ház érzékeltetve, hogy ebben a feje tetejére állított időben, sok minden más volt, mint aminek látszott. Ezt az abnormális élethelyzetet erősíti a szobor ellentétes színvilága is, mely a fekete-fehér, jó-rossz, félelem-, bátorság, üldözöttség-remény ellentétpárjaira reflektál.


A szoborba való belehelyezkedésen túl az interakciót a saját tengelyük körül forgatható prizmák adják, melyek így lehetőséget teremtenek a művel való fizikai kapcsolatba kerülésre is. A prizmákat lehet forgatni és beléjük pillantva ráébredni a valóság és a nézőpontok különbözőségeire.

#KelemenZénó #embermentők

© 2018

Az Élet Menete Alapítvány |  Bp., Hegedűs Gyula u. 8. |  info@eletmenete.hu | adószám: 18184053-1-41 | bankszámlaszám: OTP 11707024-20453651

  • Black Instagram Icon
  • Facebook Basic Black