HAJDÚ PÉTER VISSZAEMLÉKEZÉSE


Hajdú Péter barátunk mai bejegyzését szeretnénk megosztani veletek, amit 2 apropóból is írt. Az egyik az hogy ma 3 éve, hogy megérkezett a Budapesti Élet Menetéről elindulva Auschwitzba a nemzetközi menetre. A másik ok pedig, hogy felhívja, és felhívjuk a figyelmet egy idei, ismét közös projekt tervünkre, ami reméljük már július közepe fele megvalósítható lesz, de ha nem, akkor jövőre de megcsináljuk! Vigyázzatok magatokra!

"Ilyen ínséges időkben, mikor nincsenek versenyek, nincsenek kihívások, melyek bizsergő izgalomban tartanák az ember lelkét, nem marad más, mint visszatekinteni a szép, és jelentősebb eseményekre. Ma 3 éve, hogy megérkeztem Auschwitzba, miután 8 nappal előtte elindultam futva Budapestről. A 2017-es futásommal, a megtett 420 kilométerrel megemlékeztem családtagjaimról, az összes áldozatról, és tiszteletemet fejeztem ki a túlélőknek. Az akkori gondolatokat és a velejáró kihívást idén tovább szeretném-szerettem volna fejleszteni. Nekem, nekünk kötelességünk minden évben a megemlékezés, ahogy ezt teszik a világ minden részében a zsidószármazású emberek, de rájöttem, hogy ez kevés. A történelemben sajnos sok népírtás volt, és akkor cselekszünk helyesen és bátran, ha megemlékezünk más ilyen szörnyű tragédiákról is, lehetőségeinknek megfelelően. A mai, egyre jobban gyűlölködő világban, nemzetre, vallásra való tekintet nélkül kellene emlékezni minden elítélendő eseményre, ahol embereket gyilkoltak le származási alapon. A „Lábaimmal emlékezem!” projektet nem fejezem be, a történelem sok lehetőséget ad, és még sok erőt érzek magamban, hogy újabb kihívást teljesítsek.

Idén is mellém állt az Élet Menete Alapítvány szervezete ötletem megvalósításához. A közelmúltban, 1995-ben 8000 muszlim vallású civilembert mészároltak le a Dél-Szláv háborúban Srebrenica mellett. Ott minden évben tartanak egy nemzetközi megemlékezést az áldozatok emlékére július 11-én. Tervem szerint július 01-én indulok és 10 nap alatt teszem meg az 520 kilométert futva. Ott részt veszek kísérőimmel a megemlékezésen. Az Élet Menete az eseményt összeköti kb. 30-40 történelem tanár holokausztképzésével. Amit szeretnék üzenni ezzel a tettel az, hogy mindegy milyen a bőrszíned, mindegy milyen a hited, mindegy milyen nemzetiségű vagy, mindig maradj ember, és ne a gonoszt szolgáld, ne gyűlölködj, ne irigykedj, és mindig légy toleráns, megértő. Ne engedd, hogy a lelkedet a félelem uralja, légy bátor, ne félj kiállni az igazügyek mellett, még akkor is, ha az éppen nem tetszik másoknak. Tehetségedet, lehetőségeidet pedig kamatoztasd addig jóügyek szolgálatában, amíg megteheted. Ha idén nem tudjuk megcsinálni a programot a világjárvány miatt, akkor remélem jövőre ennek nem lesz akadálya. Folytatom edzéseimet, hogy ne csak mentálisan, de fizikálisan is alkalmas maradjak a teljesítményre. Mellékelek néhány fotót a Srebrenicán található emlékhelyről."

#HajdúPéter #auschwitz

© 2018

Az Élet Menete Alapítvány |  Bp., Hegedűs Gyula u. 8. |  info@eletmenete.hu | adószám: 18184053-1-41 | bankszámlaszám: OTP 11707024-20453651

  • Black Instagram Icon
  • Facebook Basic Black