ÉLET MENETE INTERJÚSOROZAT: DR. NAGY LÍVIA
Kedves Barátaink!
Alapítványunk 18. éve működik Magyarországon, és nagyon sok barátunk és segítőnk állt mellénk azzal a céllal, hogy ki-ki a maga módján segítse munkánkat, célkitűzéseinket. A barátok, segítők között vannak orvosok, jogászok, egyházi képviselők, művészek, cégigazgatók, és a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben dolgozó és tenni akaró jó emberek. Szeretnénk egy interjúsorozatban ezeket a személyiségeket bemutatni közösségi oldalunkon. Köszönjük szépen, hogy Ők a barátaink, és hogy számíthatunk rájuk.
Fogadjátok szeretettel a következő beszélgetést, Dr. Nagy Líviával az önkénteseink egyik vezetőjével.
1. Mióta vagy alapítványunk közelében? Tizennégy-tizenöt éve veszek részt a budapesti Élet Menetén.2009-ben kerületünkből egy buszt megtöltve részt vettünk az Auschwitz-i meneten. Ezután kérdezte meg tőlem Vadász Éva, aki akkor az önkéntesekkel is foglalkozott, hogy nem lenne-e kedvem az Alapítványnál önkénteskedni. Igent mondtam, azóta is itt vagyok
2. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy kiállsz az alapítványunk küldetése mellett? Amikor eldöntöttem, hogy sima résztvevőből, önkéntes leszek, azzal azt is vállaltam, hogy mindent megteszek, hogy az emlékezés és emlékeztetés fontosságát hangsúlyozzam. Ahogy halad az idő ez egyre fontosabb. A fiataloknak meg kell ismerni, meg kell érteni, hogy mi történt, azért, hogy ez soha ne ismétlődhessen.
3. Mi jut eszedbe először, ha az alapítványra gondolsz? Emlékezni és emlékeztetni.
4. Miért tartod fontosnak támogatni az alapítvány munkáját? Az alapítvány a programjaival, a vagon kiállítással az egyéb kiállításokkal, segíti, a fiatalok ismereteinek bővítését. Ez talán hozzásegíthet ahhoz, hogy egy békésebb, toleránsabb világban élhessünk.
5. Milyen hatással volt a holokauszt a családod életére, ha érintettek benne, ha nem? Családom nem volt érintett a holokausztban. Én éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy részt vegyek az alapítvány munkájában, mert meggyőződésem, hogyha a vészkorszakban jóval több „nem érintett” segített volna, vagy legalább nem fordítja el a fejét sokkal több embert lehetett volna megmenteni.
6. Mit gondolsz arról, amilyen formában mi próbáljuk felhívni a figyelmet az emlékezés és az emlékeztetés fontosságára? Én jónak tartom az alapítvány projektjeit, az oktatási programokat és azt hogy igyekeznek folyamatosan fiatalokat bevonni. Nagyon jónak tartom, hogy a menetet kivéve, egyre több vidéki városba jut el a vagonkiállítás ahol a helyi fiatalokat készítik fel a kiállítás bemutatására.
7. Van e valami, amit az évek során úgy éreztél, hogy te máshogyan csinálnál? Nem igazán.
8. Hogyan tudod összeegyeztetni az önkéntességeket, társadalmi szerepvállalásaidat a magánéleteddel? Ez számomra nem okoz gondot. Soha nem kevertem össze a magánéletemet a munkával Amikor önkénteskedem akkor a feladat lehető legjobb végrehajtására koncentrálok, ami nekem is sok örömet okoz.
9. Mi a legkedvesebb alapítvánnyal kapcsolatos élményed? Nagyon sok szép élményem volt a hosszú évek alatt, de talán a legfrissebb a tavalyi meneten volt, amikor az elektromos autókat igénybevevő túlélőkkel foglalkozhattam és én adhattam át a tulipánt Keleti Ágnesnek.
10. Melyik a kedvenc projektünk és miért? A Vagonkiállítás, mert eljuthat a vidéki városokba, sőt a határon túlra is, így erősítve a gondolatot, hogy ne hagyjuk, hogy a történtek megismétlődjenek.
11. Évek óta segíted a munkánkat, mit tud ilyen kitartóvá tenni? Sok minden. Jól érzem magam a csapatban. Hasznosnak tartom amit csinálunk. Különösen élvezem az elektromos autók kapcsán a túlélőkkel való foglalkozást. Annyi kedvességet kapok, hogy szinte meg sem tudom köszönni.
12. Szerinted milyen területen tudnánk még fejlődni? Erre nézve nincs ötletem.
13. Mi motivál most leginkább a jövőre nézve?
Bízom abban, hogy elmúlik a járvány és jövőre mindenkivel újra együtt lehetünk az Élet Menetén.
