top of page

BESZÁMOLÓ A HŐSÖK ÚTJA EMLÉKSÉTÁRÓL (KÉPEKKEL)


Az Élet Menete Alapítvány, a Hegedűs Gyula utcai Zsinagóga templomkörzetével közösen, 2019. március 24-én, vasárnap délelőtt 11.00-órai kezdettel emléksétát tartott Prof. Dr. Schőner Alfréd főrabbi vezetésével Újlpótvárosban. A séta alkalmával olyan Hősök emléktábláit kerestük fel, akik a II. világháború idején, akár életük kockáztatásával is, mentették az üldözötteket. Az emlékséta során az emléktáblák előtt egy rövid megemlékezés keretében idéztük fel a Világ Igazai munkásságát és hőstetteit, majd haladtunk tovább a következő címre.A séta a Hegedűs Gyula utcai zsinagógából indult, ahol Dr. Schőner Alfréd főrabbi, illetve Gordon Gábor, Az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke mondtak köszöntő beszédet. A séta ezt követően felkereste Golopencza Illés, Bereczky Albert, Tóth Mihály, Giorgio Perlasca, Ángel Sanz Briz emléktábláját, a Cionista emlékgúlát, illetve Raoul Wallenberg tiszteletére állított szobrot. A séta rendkívül népszerű volt, közel 300-an vettek rajta részt. Dr. Schőner Alfréd hangsúlyozta, hogy a séta hagyományteremtő jellegű volt, azaz minden évben szeretné a két szervezet megismételni.Köszönjük mindenkinek a részvételt! Tekintsétek meg Galériánkat:


Végh Tibornak is köszönjük a következő szuper fotókat:




Legutóbbi hírek
Archívum
Keresés címkék alapján
Kövess minket!
  • Facebook Basic Square
bottom of page