EMBERNEK MARADNI

„Aki megment egy életet, egy egész világot ment meg” mondja a Talmud. A fenti idézetet a holokauszt alatt a zsidók megmentéséért tevékenykedő nem zsidók tetteinek nagyszerűségét alátámasztandó szokták leírni. Ők a Világ Igazai, akik mentő tevékenységet folytattak, tanúságot tettek arról, hogy a „szeresd embertársadat, mert olyan, mint te” etikai parancsolat mindenkire érvényes. Tették mindezt egy olyan időben, amikor a törvény, az állam, a többség vagy akár mondhatjuk úgy a trend, a divat a zsidók üldözését, megbélyegzését, kirekesztését, elűzését és meggyilkolását diktálta.

A mentőket mindenképpen hősöknek tekinthetjük. Hősök a tetteik miatt, de abban a tekintetben is, hogy a Világ Igazai nem csupán a nácikat, hanem saját családi hátterüket, neveltetésüket, iskoláztatásukat, gondolkozásmódjukat, érzéseiket, egyszóval önmagukat is legyőzték annak érdekében, hogy segítsenek az üldözött és halálra ítélt zsidókon. Jóval kevesebben voltak az elkövetőknél vagy a közömbös szemlélőknél, de pontosan emiatt még sokkal jelentősebb az, amit tettek.

Kiállításunk azoknak a diplomatáknak, hatósági személyeknek, egyháziaknak és magánembereknek állít emléket, akik életük kockáztatásával igyekeztek segíteni az üldözötteken. Tetteikkel nem csupán az üldözötteket, hanem az európai kultúrát és az emberbe vetett bizalmat is megmentették.

5 roll up-ból álló vándorkiállításunknak ajánljuk iskolai keretek között egy 45-60 perces, az Embermentőkről szóló foglalkozással együtt, illetve iskolai kereteket kívül is: Művelődési Házaknak, Önkormányzatoknak ajánljuk holokauszt emléknapra, mártír megemlékezésre vagy egyéb alkalomból.

October 18, 2018

Az Élet Menete Alapítvány a Limmud Fesztiválon idén megtalálható "Embernek maradni" című kiállítására invitálja az érdeklődőket.

Helyszín: ZIZ terem (lobby)
Időpont: 2018.10.26 15:00

Kiállításunk azoknak a diplomatáknak, hatósági személyeknek, egyháziaknak és magánembereknek állít emléket, akik életük kockáztatásával igyekeztek segíteni az üldözötteken. Tetteikkel nem csupán az üldözötteket, hanem az európai kultúrát és az e...

August 30, 2017

Időpont: 

2017 szep 2 - 10:00

A Pozsonyi Piknik Újlipótváros – és Budapest – egyik legnépszerűbb, legnagyobb civil kulturális rendezvénye! Megálmodói Újlipótváros, Lipócia lokálpatriótái: Rédei Éva, Kövesdi Péter és a névadó Bacher Iván író – 2009-ben. A 9. Pozsonyi Piknikre a T-méterrel, Embernek maradni kiállításunkkal, kvízekkel, játékokkal várunk kicsiket és nagyokat az Újpesti rakparton a Katona József utca sarkától pár lép...

April 5, 2017

A felsőpakonyi Hermann Ottó Általános Iskolában idén már másodszor jártunk, ez alkalommal az "Embernek maradni" című kiállításunkhoz képeztünk diák tárlatvezetőket 2017. április 4-én.

Please reload

© 2018

Az Élet Menete Alapítvány |  Bp., Hegedűs Gyula u. 8. |  info@eletmenete.hu | adószám: 18184053-1-41 | bankszámlaszám: OTP 11707024-20453651

  • Black Instagram Icon
  • Facebook Basic Black