top of page

AZ ÉLET MENETE JERUZSÁLEMBEN


Az élet igenlését hirdető sokezres gálaesttel ért véget Izraelben csütörtökön az Élet menete, amelyre ötvenhárom országból érkezett fiatalok.


Magyarországról korábban százharminc középiskolás utazott Auschwitzba hét magyar iskolából az ottani programra, és közülük negyvenhárman folytatták tovább útjukat Izraelbe is: zsidó és nem zsidó fiatalok.


Ők a múlt hét végén érkeztek Izraelbe, és csütörtökön, Izrael kikiáltásának évfordulóján részt vettek az izraeli Élet menetén. Ez Jeruzsálemben a polgármesteri hivataltól a Siratófalhoz vezetett, majd onnan az ország középső részén lévő Latrunba, az összes delegáció közös ünneplésére. A Siratófalnál Magyarország izraeli nagykövete, Benkő Levente is üdvözölte a csoportot.


Gordon Gábor, a magyarországi Élet menete vezetője az MTI tudósítójának elmondta, hogy tizenhét évvel ezelőtt Verő Tamás főrabbival azért kezdték szervezni a magyar részvételt, mert sem a zsidó, sem a nem zsidó fiatalok nem vettek részt a holokauszt megemlékezéseken, és úgy érezték, hogy ebben a tekintetben reformra van szükség.


Az Élet Menete Alapítvány 17 éve utaztat diákokat a nemzetközi Élet menetére, és ez idő alatt 4-5000 magyar fiatal vett részt az önkéntesek munkájával létrehozott programon. Azért nevezik Élet menetének, mert noha a második világháború idején a halál menete volt az Auschwitzból Birkenauba menetelés, de a fiatalok révén új értelmet nyert a menet, és az Élet menetévé, igenlésévé vált.


(MTI)


Galériánk:


Legutóbbi hírek
Archívum
Keresés címkék alapján
Kövess minket!
  • Facebook Basic Square
bottom of page