ÓZDI ZSIDÓK AUSCHWITZBA ÉRKEZÉSÉNEK ÉVFORDULÓJA

Ma van az ózdi zsidók Auschwitzba érkezésének évfordulója. A képen: Eckstein János.

Kékre-zöldre vert, agyonkínzott ózdiak mentek a gázkamrába

A nehéziparáról ismert, a második világháború idején 21 ezres borsodi településen, Ózdon 1941-ben 721 zsidó lakott. Az egyesített (ózdi-sajóvárkonyi-bolyoki) hitközség elnöke 1944-ben dr. Kis Endre ügyvéd, míg a rabbija Katzburg Miksa volt. A német megszállás után, 1944. március 19-ét követően a zsidórendelet-özön Ózdon is rendkívüli mértékben sújtotta a nem keresztény lakosságot. A vagyon- és jogfosztás hasonlóan zajlott, mint mindenhol máshol. A sárga csillag viselésére kötelezettek totális kirekesztése napról-napra mélyült. 1944 tavaszán létrehozták a helyi zsidó tanácsot, amelynek elnöke Fodor József, alelnöke Mandel József, tagjai: Cukor Izidor, Fried Béla, Gerő Béla, Grosz Béla és Nagy Lajos voltak. Ózd a VII. csendőrkerület területén feküdt, így a III. deportálási zónába esett.

Borsod vármegye egyik legnagyobb gettóját, az ózdi járás főszolgabírójának, Hubay Gyulának az 1944. május 20-i rendelete alapján létesítették. Az ózdi gettóba kerültek a járás zsidói is: Arló, Balaton, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Center, Csernely, Csokvaomány, Domháza, Hangony, Hodoscsépány, Járdánháza, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Sajómércse, Sajónémeti, Sajóvelezd, Sáta, Susa, Szentsimon és Uraj településekről. A gettót itt is, csakúgy mint más helyeken, több keresztény ingatlan átvételével lehetett felállítani, ami nem kevés konfliktust és újabb antiszemita hullámokat vetett. A gettó orvosi teendőit dr. Klein Zoltán és dr. Winter Jenő látták el. 1944 május közepén több férfit is munkaszolgálatra vittek el a gettóból.

A gettóban maradt emberek élete viszont sokszor pokollá vált. A leginkább a kelet- és észak-magyarországi gettókra oly jellemző „pénzverdék” rendszerét itt is bevezették. A csendőrök a tehetős, vagy annak vélt embereket addig verték, ütleglegelték, amíg nem vallottak, hogy hová rejtettek értékeket. Ilyen ügyek kapcsán több csendőrt is felelősségre vontak 1945 után. Ezekből a történetekből horrorisztikus, egész napos kínzások képe rajzolódik ki. Kékre-zöldre vert emberek tömegét vallatták a csendőrök a rejtetett zsidóvagyon megszerzése érdekében. Mátyás László csendőr százados, az ózdi csendőr szárnyparancsnok népbírósági perében is döbbenetes események kerültek napvilágra a gettóbéli körülményekről: „… nevezettel a gettózás idején találkoztam az utcán a gettó területén, magához hivatott azzal, hogy miért nem köszöntem én neki… […] Utána 25 percen keresztül gumibottal szüntelenül vertek, szöges bakanccsal tapostak és kötélen húzogattak. A verés után egy másik szobába vittek, ahol a földön fetrengő több embert láttam.” (ÁBTL 3.1.9. V-81679, Mátyás László ügye, 16.) Egy 1945 utáni rendőrségi jelentés így egy másik esetről: „Sturm Miksa fia naponta háromszor látogatta az édesapját csendőri kíséret mellett, és vitte neki az élelmet. Az első látogatása alkalmával nem ismert az édesapjára, aki a veréstől össze volt kékülve, zöldülve. Ez így ment egy hétig. [...] Végül is hordágyon szállították ki az épületből 7 nap eltelte után a lakására, ahol Dr. Olajos N. kórházi orvos gyógykezelte. A gyógykezelést nem fejezhette be, mert kb. 3 nap múlva Ózdról elszállították Miskolcra és onnan Németországba vitték tovább Auschwitzba, ahol gázkamra segítségével kivégezték.” (ÁBTL, 3.1.9. V-5902, Veszpi József ügye, 11.) Iszonyatos képet mutat egy cikksorozat adatközlése az ózdi gettóbéli napokról: „Hátborzongató visszagondolni a sajóvárkonyi özv. Czukorné halálára, akit a vallató csendőr asztal mellé térdepeltetett, mindkét mellét az asztal szélére fektette fel és csizmája sarkával melleit széttaposta. Két nap múlva fájdalmas sebeibe belehalt.” (Ózdi Vasas, 1959. május 9. 3.)

Az összegyűjtött zsidókat 1944. június 5. után vitték a miskolci gyűjtőtáborba, majd onnan Auschwitz-Birkenau halál- és munkatáboraiba. Sokan közülük a megérkezést sem érték meg. Erről tanúskodik a következő, holtnak nyilvánítással kapcsolatos irat: „Alulírott kijelenti, hogy Eckstein Tiborné Kóhn Irén volt ózdi lakost évek óta személyesen és jól ismerte, és nevezettet vele együtt deportálták 1944 június hó közepén Miskolcról Auschwitzba. Eckstein Tiborné akkor utolsó hónapos terhes állapotban volt, betegen tették vasúti kocsiba, ahol a túlzsúfoltság, nagy hőség és vízhiány következtében meghalt. Nyugodt lelkiismerettel meri állítani és szükség esetén állítását fogadalommal is megerősíteni, hogy saját szemével látta Auschwitzban a vasúti kocsikból való kiszállásuk alkalmával Eckstein Tiborné Kóhn Irén volt ózdi lakost meghalva. Minthogy a nyilatkozattevőt továbbvitték, nem tudhatja, csak úgy gondolja, hogy Eckstein Tiborné holttestét, mint más sok ezerét, elégették."

A túlélők 1945 után újrakezdték a zsidó közösség életének megszervezését, ám az antiszemitizmus révén komoly akadályokba ütköztek. Az 1946. február 23-i ózdi zsidóellenes zavargás durván elmérgesítette a helyzetet a helyi lakosság zsidó és nem zsidó tagjai között. Az ózdi hitközség létszáma a környékbeli diaszpórákkal 1949-ben 113 fő volt.

Ha még tud információt az ózdi gettóról, kérjük, hogy keresse a cikk szerzőjét, Végső István történészt (istvan.vegso@gmail.com). Köszönjük.

A fénykép leírása és forrása: Eckstein János (Bolyok, Magyarország, 1937. december 10. – KZ Auschwitz-Birkenau, Lengyelország, 1944. június 13.), Eckstein (1945-től Erdős) Tibor és Kóhn Irén gyermeke. Magántulajdonban álló felvétel. Emléke legyen áldott! Forrás: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=127546097019130&id=100092912217833